MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

87. ő. e. 1971. december 15. (38-112. o.) - 1. Somogy megye 1971. évi gazdasági helyzete, javaslat az 1972. évi feladatokra a központi bizottság 1971. december 1-i határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 40-54 - Határozati javaslat: 55-62

11 forditást terveztünk. Erre minden körülmények között^szük­ség van. De a jövőben az építőipari veszteség - átválla­lásokat ki kell iktatni. Az építőipartól loo százalékig meg kell követelni a kapacitás növelésre szánt összegek célszerű felhasználását. El kell érni, hogy az épitőipar a kapacitás növelést a vállalt módon teljesítse. Egyetértek Szigeti elvtárssal abban, hogy az előterjesz­tés a KB december 1-i határozatának hangvételét vegye át. Ezzel kapcsolatban elemeznünk kell, hogy a helyzet meg-^ Ítélését hogyan értelmezik a pártban, a gazdasági vezető körökben és a lakosság körében. Ezek a vélemények össze­függnek egymással, de figyelembe kell venni azt is, hogy nem azonosak. Itt Kádár elvtárs felszólalására utalnék, aki azt mondta, hogy az értelmezés, megítélés tekintetében mindenekelőtt a pártszervezetekben kell megteremteni az egységet. Az a legfőbb feladatunk tehát, hogy a pártszer­vezetek egységes pozitív ráhatásával egységes véleményt és érteim ezést alakítsunk ki minden területen. A gazda­sági vezetők körében idegesebb a hangulat, mert a válto­zásokat, a kedvezőtlen ingadozásokat ők érzékelik a leg­jobban. A bizalom jegyében segítsük őket a nehézségek át­hidalásában, de határozottan lépjünk föl a nehézkesség ellen, mint amilyen például a kaposvári sütőipar fejlesz­tése terén vagy a VBKM anyaghiánya kapcsán tapasztalható. Arra számithatunk, hogy a lakosság körében elsősorban a lakásépítkezésekkel, az árak alakulásával, a kommunális helyzettel kapcsolatban merülnek föl problémák. Ügyeljünk rá, hogy ne tevődjön át az ideges hangulat a lakosságra is. Tapasztalataink szerint az emberek többségében bizakodó a hangulat, a többség hisz a pártnak, bizik a pártban. Erre épitve őszintén, kendőzetlenül tájékoztassuk a dolgozókat a valóságos helyzetről, világosan jelöljük ki számukra a tennivalókat. Biztosak lehetünk benne, hogy dolgozóink többsége tevőlegesen támogatja ügyünket. A gazdaságtalansággal kapcsolatban az a véleményem, hogy a hatékonyságot kellene előtérbe helyezni, s nem a gazda­ságtalanságról beszélni. Kissé leegyszerűsítve a dolgot, mellékes most számunkra a gazdaságtalanság ellen küzdeni, illetőleg ez a küzdelem nem eléggé eredményes, ha közben a hatékonyság háttérbe szorul. Egyes helyeken csökkent, néhány helyen megszűnt a nyereség­részesedés. Ennek kihatásaira komolyan oda kell figyelni. Mint tudjuk, összességében 2o százalékkal nőtt a nyereség­részesedés a megyében. A színház, a Latinca Művelődési Ház és az ifjúsági ház ügyét elvileg kezeljük» Azt mondjuk ki, hogy a fejlesztés­ben fölösleges párhuzamosság ne keletkezzék. Valamelyik lóról le kell szállni. A megyei tanács, az SZMT és a KISZ ebben a szellemben vizsgálja meg a rekonstrukciók ügyét.

Next

/
Thumbnails
Contents