MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

87. ő. e. 1971. december 1. (2-37. o.) - 1. A kaposvári, siófoki és nagyatádi gyáregységek és telephelyek pártszerveinek és pártszervezeteinek a nagyvállalatok koordinációs jogú pártszerveivel való kapcsolata. Jelentések: 4-20

lo • tudja megoldani. Ilyen esetben a városi pártbizottságnak közbe kell lépnie /pl. a vezérigazgató és a pb-titkár le­kérése, vagy fölkeresése formájában/. Tehát a városi vég­rehajtó bizottságnak kell koordinálnia ilyenkor. Bátran kijelenthetjük, hogy amit tettünk, az több, mint kezdeti lépés. Az eredmények természetesen differenciáltak. A vállalatok egy részénél jónak mondhatók, egy részénél kezdetiek, az ipartelepek esetében pedig nem jók. A jövőben a minőségre, a tartalomra kell nagyobb gondot forditani. A döntések előkészítésében való fokozottabb részvételt kell nagyobb mértékben elősegíteni. E szerint a második csoport­nál továbblépni, a harmadiknál a legfontosabb alaptennivaló­kat elvégezni. Javasolom, hogy a jelentések és a vita alapján irányelveket, állásfoglalást készitsünk. A GPO és a PTO a városi pártbi­zottságok vezetőivel való konzultálás után hozza a január 12-i vb ülés elé az állásfoglalást. Javasolom továbbá, hogy jövő év első felében értekezleten találkozzunk /itt Kaposváron/ az illetékes budapesti ke­rületi pártbizottságok és egyes nagyvállalati és gyári párt­bizottságok titkáraival. így tovább javithatjuk a koordiná­ciót. B o g ó László elvtárs : A vita során nem volt ellenvetés, ellentmondás. Ezért ja­vasolja, hogy az állásfoglalást ne hozzák vb elé. Szigeti elvtárs hagyja jóvá. Szigeti István elvtárs; Javasolja, hogy vele együtt Bogó elvtárs is nézze át jóvá­hagyólag az állásfoglalást. Javasolja továbbá, hogy a vb­tagok tájékoztatásul kapják meg az állásfoglalást. A végrehajtó bizottság az összefoglalóval Szigeti elvtárs kiegészítő javaslata alapján ért egyet. II. Különfélék ; 1./ Javaslat megyei filmforgató csoport létrehozására Előadó; Kocsis László elvtárs Szigeti István elvtárs ; Miért hozzuk vb ülés elé ezt a témát?

Next

/
Thumbnails
Contents