MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
86. ő. e. 1971. október 20. (2-53. o.) - 1. A mezőgazdasági üzemek eszközellátottsága, azok hatékonysága és a fejlesztés feladatai. Jelentés: 4-29
% ar A meliorációra és a gyenge adottságú tsz-ekre kellene nagyobb központi támogatást kérni. A kiegészitő tevékenységet is jobban figyelembe kellene venni. Ebben nagyobb lehetőségek vannak Somogyban a fejlesztéshez. Helyesnek tartja a koncentrációt, elsősorban termelési kooperáció formájában. A közgazdasági szabályzók felülvizsgálatával kapcsolatosan nem tud pontos választ adni. A jelentés második pontjával foglalkozik a MÉM. Az ágazatokon belüli átcsoportosításra van lehetőség. A harmadik ponttal kapcsolatosan, mely szerint az 1968. január l-e utáni árszinvonal emelkedés indokolja az ártámogatási normativák felülvizsgálatát, az a véleménye, hogy ez nem járható út, erre nem lát megfelelő lehetőséget. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola által végzett kutatások eredményével, problémáival,az ebből következő felad-atokkal foglalkozó megyei párt-vb határozatát kivonatosan megkapták. A levélben- foglalókat október 4-én megtárgyalta a Gazdaságpolitikai Bizottság. Ugy döntött, hogy a tűzrendészettel és egyéb elavult szabályokkal kapcsolatos problémák kivizsgálását a NEB végezze el. A tervezéssel kapcsolatos észrevételeket átvizsgálás, gondos mérlegelés céljából átküldik a kormánynak. Lány falvi Sándor elvtárs t Az anyag tanulmányozása és a vita azt bizonyitja, hogy az országos szervek részére is szükséges a területi vizsgálódás. A IV. ötéves terv szabályzóit jóváhagyták. Most vizsgálják a hatásukat. Kevés idő telt még el, igy messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Egyes problémák azonban nyiltan kiütköztek már. Ezek korábbi eredetűek. A hatékonyság vizsgálata fontos, e téren nagy a differenciálódás. Feszültségek jelentkeztek. Alapvető cél az eszközök hatékonyságának fokozása. A támogatásban a differenciálás mértékére ügyelni kell. A túlzott differenciálás kedvezőtlen. Uem a gazdálkodás színvonalában, hanem a személyes jövedelmekben. Ezt a módszert mérsékelni kell. Kevés a lehetőség az egységes beruházási támogatás megváltoztatására. E tekintetben nehéz kedvezőbb poziciót kiharcolni. Még nincs döntés, de a törekvés afelé irányul, hogy szűküljön a mezőgazdasági beruházás.