MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
81. ő. e. 1971. február 10. (74-119. o.) - 2. A politikai bizottság 1970. július 28-i, a párt politikai státushelyzetére hozott határozatának végrehajtása. Javaslat: 96-102
6 A külpolitika nagyon foglalkoztatja az embereket. A nemzetközi /\\J~/ helyzettel kapcsolatban növelni kell a reális talajon nyugvó optimizmust. Az életszínvonal alakulására vonatkozóan is a kongresszus alapján foglaljunk állást." Ne bocsátkozzunk annak taglalásába, hogy mely rétegeknek mennyivel nő majd az életszínvonala. A párt célja, hogy rendszeresen emelje az életszinvonalat. Ez azonban nem jelentheti a minden időszakra vonatkozó állandóságot, mert az időnként fellépő rossz időjárási viszonyok nem teszik lehetővé. A szocialista közgondolkodás továbbfejlesztése nagyfontosságú feladat, A torz nézeteket rendszeresen bírálni keUU A fő módszer azonban az legyen, hogy a tömegpolitikai munka megjavításával lehetőleg előzzük meg a kirívóan szélsőséges nézetek születését, vagy minimálisra csökkentsük azokat,* A ftelvilágositó munka segítsen eloszlatni azt a téves nézetet is, mely szerint sokan úgy tekintik a pártot, mint a vallást, meggyónják a "bűneiket", de utána a régiek maradnak. A jelölő gyűléseken a jelölő bizottság elnöke, a jelöltek és a jelenlevők közül is többen érdemben nyilatkozzanak a politikáról, a tennivalókról. A gyűlések ünnepélyesek, hangulatosak, mégis munkaértekezletek legyenek. A gyűlések arra mozgósítsanak, hogy a szocialista építőmunka újabb, magasabb lendületét érjük el.* A felszólaló pártonkivülíek mondják el, miért értenek egyet a párt politikájával, miért javasolják a jelöltet, A jelölő gyűléseken rugalmasságot tanúsítsunk. Ne dermedjünk meg, ha egy jobb jelöltet javasolnak, ne ragaszíodjunk azokhoz, akiket az emberek nem akarnak, ezeket fogcsikorgatva ne erőltessük rájuk. # « # * Munkánk szervezésében vegyük figyelembe, hogy a tavasz nagyon zsúfolt lesz fa különböző más választások, az SZKP XXIV. kongresszusa stb,/. Ez még inkább megköveteli a magasfokú szervezettséget és következetességet. A végrehajtó bizottság az összefoglalóval egyetértett. II. Javaslat a Politikai Bizottság 1970. július 28-i, a párt státushelyzetére hozott határozata megyei végrehajtására Szikszai László elvtárs: A párt költségvetéséből 153 fő kapja jelenleg a fizetését, a jövőre vonatkozóan 148 főt hagyott jóvá a Központi Bizottság Titkársága. Öt státust a régi létszámból az üzemekben függetlenített titkári státusokra kell átadni. Ezenkívül még 3 fő létszámot kaptunk az üzemekben történő függetlenitésekhez. A járási és a városi pártbizottságokkal egyeztették a kialakítandó létszámot.