MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

85. ő. e. 1971. szeptember 22. (108-165. o.) - 3. A X. pártkongresszus óta hatályba lépett, a munkaerő-gazdálkodásra vonatkozó adminisztratív és közgazdasági szabályozók hatása. Jelentés: 144-156

- 17 ­10 a problémák: ellenére sem állhatunk le, mert abban az esetben még­kedvezőtlenebb, mondhatni félgyarmati állapotba kerülne a megye, A szakszervezetek is többet tehetnének a bérfejlesztés terén. A negyedik negyedévben adott bérfejlesztés nem ösztönöz. Ennek károssága főleg 1973-ban mutatkozik majd meg. v Van olyan vállalat is, ahol nélkülözhetetlen a létszámfejlesztés. Erről sem szabad megfeledkezni. Az épitőiparban egységes normákat kell kialakitani. Elgondolkodtató a 2,sz. táblázat tanúságtétele. Ez a táblázat is azt bizonyltja, hogy túlzott az improduktiv létszám növekedése. Meg kellene szigoritani. B^gjr n á t h Ferenc e lvtárs: Bizonyított adatok szerint a foglalkoztatottak 18 %-a, sehol sem dolgozik. Azonban ezekre az emberekre teljes értékűen nem lehet számítani. Az ő tsz-ükben terveztek munkát az ilyen dolgozókra is, ebből azonban komoly gondjaik származtak. A honvédség és a diákság segitette ki őket # Szerinte fokozottabb mértékben erősíteni kell a munka-morált. Dr V á r k o n y i ÍS£e_öiIíé£2i Egyetért az elhangzott észrevételekkel, javaslatokkal. A közgazdasági szabályozókon tul is igyekeznek befolyásolni a munka­erogazdalkodast. Ennek érdekében rendszeresen irányelveket adnak ki. Rövidesen kétnapos tanfolyamot is szerveznek a munkaügyi dolgozók részére. If é m e t h Ferenc elvtárs összefoglalója A végrehajtó bizottság tisztában van a témával kapcsolatos kérdés társadalmi fontosságával ? súlyával. Azért tűztük napirendre a muh­kaerőgazdálkodás helyzetének ilyen jellegű elemzését, hogy a leg­fontosabb hatótényezők oldaláról közelitve pontosabban, lényegire mutatóbban érzékelhessük a problémák okait ós a legfontosabb tenni­valókat. Tehát érdemi tájékozódás ós segités céljából, hogy ennek alapján minden illetékes szerv hatékonyabban dolgozhasson, s ennek révén megvalósuljon a dolgozók jogos igényeinek még teljesebb, még jobb kielégítése*

Next

/
Thumbnails
Contents