MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

85. ő. e. 1971. szeptember 22. (108-165. o.) - 3. A X. pártkongresszus óta hatályba lépett, a munkaerő-gazdálkodásra vonatkozó adminisztratív és közgazdasági szabályozók hatása. Jelentés: 144-156

M 5 A fentieken kivül jelentősek azok a párt- és tanácsi határozatok és állásfoglalások is amelyek 3 vállalatok politikai, gazdasági és tár­sadalmi vezetőitől várják el a vállalati irányítás magasabb színvo­nalra történő emelését a munka hatékonyságának javítását. Az ismertetett intézkedés eredményeként megyénk gazdaságának 1971* I. féléves eredményei biztatóak, az ipar termelése az elmúlt év azo­nos időszakához viszonyítva 10 %-kal emelkedett. A szocialista épí­tőipar az első félévben 14 %-kal termelt többet, ezen belül az állami építőipar 15 %-kal emelte termelését az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szövetkezeti épitőipar termelésének növekedési üteme mérséklődött. Ipar a termelés emelkedését 3 %-os létszámnövekedéssel valósította meg. Az épitőipar kedvező teljesítményéhez az előző év I. félévihez viszonyított 7 százalékos létszámbővülés nagyobb mértékben járult hozzá. A munkaerőmozgás mindkét népgazdasági ágban mérséklődött, a kilépettek összlétszámhoz viszonyított aránya az iparban az 1970. I. félévi 23 %-ról 19 %-ra, az építőiparban pedig 29-ről 25 %-ra csökkent. Ehhez az építőiparban a munkások átlagkeresetének - az eddiginél lényegesen nagyobb erányu - 10 %-os emelkedése jelentősen hozzájárult. A munkaidő felhasználása az építőiparban javult, az egy épitőipari munkásra jutó teljesitett munkaórák száma 5 %-kol több volt, mint 1970. I. félévben. A termelés alakulásában közrejátszó különböző tényezők eredményeként a termelékenység a megye szocialista iparában /egy foglalkoztatottra és eg^ munkásra vetitve egyaránt/ 6 %-kal nőtt, s a termelésnövekedés kétharmadát fedezte. A termelékenység-emelkedés - hosszú évek óta először - az országossal megegyező arányú volt. Az építőiparban felhasznált élőmunka termelékenysége /ezen belül is elsősorban az állami•épitőiparban/ az évek óta tartó kedvezőtlen IV. 4 vállalati munkaerő-gazdálkodás. 197.1« ...I«, _fé_lé_v eredményei, prob lémái. A féléves eredmények is bizonyítják, hogy a kiadott uj szabályozók kedvezően kezdik éreztetni hatásukat a gazdálkodásban. Természetesen még sok olyan problémával találkozunk, amelyek nagymértékben befo­lyásolják-a munka hatékonyságát a korszerűbb, az eredményesebb gaz­dálkodást. A jelentés készítésében - a KSH által rendelkezésre bocsátott össze­foglaló adatok mellett - támaszkodtunk több, mint nyolcvan megyei vállalatnál, szövetkezetnél végzett felmérésünkre. A következőkben a felmérés és több vállalatnál folytatott vizsgá­lódás eredményeiről számolunk be.

Next

/
Thumbnails
Contents