MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
77. ő. e. 1970. július 29. (2-68. o.) - 2. A megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának munkája. Jelentés: 18-25
a végrehajtás ellenőrzését osztály munkatervi feladatként ütemezzük be; az osztály dolgozói személyesen is végzik, de vonunk "be aktívákat is ebbe a munkába; - esetenként a végrehajtásért felelős vezetőket is beszámoltatjuk osztályértekezleten, vagy külön is. A munkamódszer, munkastilus közelmúltban történt vizsgálata is felhivta a figyelmünket f hogy következetesebbé^kell tennünk a határozatok végrehajtásának szervezését, segitését és ellenőrzését. Különösen a járási pártbizottságok felé kell erősiteni ezirányú tevékenységünket. Az állami élet területére, a tanácsi szervek működésére, a jogalkalmazásra vonatkozó határozatok és elvi állásfoglalások realizálása fokozott erőfeszítéseket követel, A tanácsi szervezet igazodott és a tartalmi munka közelitett a gazdasági reform követelményeihez, A tanácshálózat korszerűsítése, a közös tanácsok létrehozása, az egységes szakigazgatási szervek kialakitása, a községi igazgatási --hatósági jogkörök, bővitése stb., fontos állomásai e folyamatnak, A testületek munkája tartalmasabbá vált, a gazdasági önállóság növekedésével szerepük nőtt. Az alsó szintre kell most a megkülönböztetett figyelmet forditani, mert a testületi müködésben^még sok-a formális vonás és általában lassúbb a fejlődés a kivántnál. Az önkormányzati funkció betöltésének a helyi / községi, városi / tanácsok csak tevékenységük színvonalának ütemesebb fejlesztésével tudnak megfelelni. A járási pártbizottságok felé végzett munkánkban a községi alapszervezetek és pártszervek irányitó, ellenőrző tevékenységére nagyobb gondot kell forditani. Ennek erősitését a köa?zetesitéssel előállott új helyzet, a nagyobb önállóság és hatáskör és az ezzel együtt jelentkező koordinációs feladatok indokolják, A társosztályokkal és járási pártbizottságokkal hatékonyabb munkakapcsolatra törekszünk a tanácsi munka átfogó elemzése, értékelése érdekében. A tanácsok működésével kapcsolatos feladataink ellátásához a jövőben is elsősorban a vezetés és a testületi munka kérdéseivel, a személyzeti, szervezési és igazgatási területtel foglalkozunk„ Az érintett szakosztályokkal eddig kialakult kapcsolatot jónak, gyümölcsözőnek tartjuk. Párthatározataink alapján felelősség érzettel és rendszeresen foglalkoztunk a jogpolitikai elvek érvényesülésével f Az illetékes vezető szervekkel együtt vizsgáltuk a hatósági munka végzését, mint olyan területet, amely jelentősen kihat a lakosság Is az állami szervek kapcsolatára és közvetetten a politikai közhangulatra . Figyelemmel kisértük bűnüldöző szerveink jogalkalmazó munkáját, különös tekintettel arra, hogy igazodjon a gazdasági reform követelményeihez. Fő feladatnak tekintettük a szocialistatörvényesség biztosítását* Az érintett állami és pártszervékkel,