MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
76. ő. e. 1970. július 15. (205-268. o.) - 1. A BM Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságának munkája a központi bizottság 1969. november 26-28-i és a megyei párt-vb 1968. szeptember 24-i határozata alapján. Jelentés: 207-221
e / Dr. Gelencsér István elvtárs : Egyetértek Csiba elvtárs és az elvtársak felszólalásával. Hogy a végrehajtó bizottság egészében lássa a helyzetet, néhány statisztikai adatot ldvánok felsorolni. A bűnelkövetés Somogy megyében 1969-ben 3,9 százalékkal emelkedett. A bűncselekmények száma 112,1, ami az országos átlagnál lényegesen jobb. Ha figyelembe vesszük a "T" lapok alapj'án a bűnesetek számát, akkor Somogy megye százon belül van. A legfrekventáltabb területre, Siófokra 408 bűntett esik, tehát 16 ezer ember közül 408 a bűnöző. Utána Kaposvár a legfrekventáltabb terület. Valamennyi járásunk alatta van. Hozzátenném még azt, hogy Somogy megyében tárgyaljuk a tiltott határátlépéseket, azokat is, amelyeket nem a megyénk lakói követnek el. A gépjármű közlekedésről csak annyit, hogy közel 70 ezer a 7-es országút gépjármű forgalma, 1969-hez viszonyítva 1,7 százalékkal emelkedett a gépjármüvek által okozott balesetek száma. Az állomány munkáját értékelve: a nyomozás eredményessége 1969-ben 3,7 százalékkal javult. 1968-ban 228 ügyben szűntettük meg a nyomozást, mert a cselekmény társadalmi veszélyessége kicsit volt, vagy ismeretlen volt a tettes. Ha 1969-ben is ezt követjük, akkor nem 19, hanem 15 körül lenne a százalékunk. Egyes helyeken az állomány mégis lépett előre a munka minőségében. A Belügyminisztérium 1969-ben sem adott több segítséget sem létszámban, sem technikában, mint 1968-ban. Somogy megye idegen mozgása évről évre nagy százalékkal emelkedik. Ezzel szemben Siófokon csak 9 járőrt tudunk megfelelő váltásokkal biztosítani. Állományunk nagy többségét ténylegesen a frekventáltabb területekre tettük. 46 százaléka Siófokon, Fonyódon és Kaposváron van. Eszeket a mutatókat feltétlenül figyelembe kell venni. Szerepük van helyzetünk alakulásában, s abban, hogy aközött az öt megye között vagyunk, ahol a bűncselekmények száma növekszik. Kapcsolataink általában jók. Egyetlen szerv van, amelyei nincs kapcsolatunk: a városi pártbizottság. Ugy érezzük, hogy a sajtóval is jó a kapcsolatunk, bár lehet azon is javítani. Ugy érzem, hogy azok az emberek, akik a feladatokat végrehajtják, nem dolgoznak fegyelmezetlenül. 17 akciót tartottunk eddig. Az emberi teljesítőképesség is határos. 12-14 órát dolgoznak a nyomozók 1700-1300 Ftos fizetéssel, plusz kórpótlék. Figyelembe kell venni, hogy a 4100 büntettet le kellett nyomozni. Közben tartottuk a razziákat, adtuk ki a szabadságot, a betegség miatt többen távol voltak stb„ mégis több területen előbbre tudtunk lépni a munkában. Fenntartom azt a véleményemet, hogy a technikai ellátottság terén igényeink vannak, de meggyőződésem, hogy a meglévőkkel is előre tudunk lépni. A központi szervekkel nagyon jó a kapcsolatunk. Ennek ellenére még aktívabb kapcsolatot kell tartanunk velük, Dr. Sólyom Gábor elvtárs: Azt tapasztaljuk, hogy a végrehajtó bizottságunk hosszú idö óta nagy figyelmet fordit a belügyi munkára. Ez segítséget jelent a feladatok végrehajtásában. A figyelmet és a segítséget a magam nevében köszönettel