MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970

76. ő. e. 1970. július 1. (176-204. o.) - 1. A kaposvári városi pártbizottság gazdaságpolitikai és városfejlesztési tevékenysége, és a további feladatai. Jelentés: 178-190

Az iparral függ össze az a változás, amely a város egyre növekvő lakosságának foglalkoztatottságában ment végbe. Az 1966-os pártértekezlet idején még nyomasztó foglalkoz­tatási gondok voltak, kevés volt a munkahely a^felnőtt, munkaképes lakosságnak, és nem volt megnyugtató az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedési lehetősége sem. Az uj ipari üzemek, a bővítések és rekonstrukciók olyan létszám növekedéssel jártalt, amely a munkaerő helyzetet lényegesen módosította. Az iparban foglalkoz­tatottak összlétszáma 1966-ban még alig haladta meg a 12.000 főt, jelenleg pedig kb. 16.000 fő a létszám. A megyei párt és tanács vezetés megteremtette váro­sunkban a szakmunkásképzés korszerűbb és magasabb szin­vonalu feltételeit, /az 1969/70-es tanévben több mint másfél ezer I.éves iparitanuló volt Kaposvár iskoláiban/ de a kollégiumi férőhely idényt eddig nem tudtuk biztosítani. A műszaki közepkáderek iránti szükséglet is gyorsabban növekedett, mint a helyi képzés, illetve a megyének és a városnak biztosított beiskolázási lehe­tőség. Ezek a változások természetesen uj feszültségeket eredményeztek. A munkaerőhelyzet uj vonásai /növekvő fluktuáció, helyenként munkaerőhiány/, stb./ azonban csak részben az ipar gyors fejlődésének következményei. Hagy szerepe volt alakulásukban a jövedelem szabá­lyozás uj rendszerének, és a vállalati létszámgazdálkodás alacsony színvonalának is. Az ipar. fojleeztése és következményeként a város általános fejlődési ütemének fokozódása megnövelte az építőiparral szembeni igényeket. Az építőipar teljesítőképességének növekedése a harmadik ötéves terv időszakában volumenében és ütemében' is minden korábbi szintet túlszárnyalt. Ennek köszönhető, hogy a nagy ipari beruházások mellett jelentős létesít-" menyeket kapott a közlekedés, a kereskedelem, az általá­nos iskolai oktatás, a szakmunkásképzés, és a lakásépi- * tési öt éves tervet is 1968 év végére"teljesíteni tudtuk. Hövekedett a mélyépítési kapacitás is, és ennek eredménye a vízhálózat bővítése, gázvezeték építés, járdaépítés, stb. ' Támogatjuk azt az intézkedést, hogy 1970. július l~től uj közműépítő vállalat jön létre a városban. A pozitív tapasztalatok ellenére fejlődésünk leg­nagyobb gondját is az építőipari kapacitás szűkössége jelentette. ULLnfl a megyei, mind a városi párt és tanácsi vezető szervek erőfeszítései ellenére az épitőipar nem tudott lépést tartani az igényekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents