MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970

76. ő. e. 1970. július 1. (176-204. o.) - 1. A kaposvári városi pártbizottság gazdaságpolitikai és városfejlesztési tevékenysége, és a további feladatai. Jelentés: 178-190

- 2 ­E munka során a városi pártbizottság fejlesztette 4 , alakította gazdaságpolitikai tevékenységét, módszereit, és e törekvésében jelentős támogatást kapott a Megyei Pártbizottságtól és Végrehajtó Bizottságtól, valamint a pártbizottság osztályaitól. Ugyanakkor céltudatosan törekedett formálni, segíteni a pártalapszervek gazdaságpolitikai munkáját.^Alapvető célunk az volt, hogy minden gazdasági egységnél legyen helyi pártirányítás, az alapszervek gazdaságpolitikai kérdésekben megfelelő partnerei legyenek a gazdasági vezetésnek, a város és gazdasági egységei közötti együtt­működést ezen keresztül is javítsuk, A pártbizottság gazdaságpolitikai munkáját bemutató jelentés e sokrétű témát a varost érintő gazdaságpolitikai határozatok teljesítésének értékelésén, és 18 vállalat, KTSZ, pártalapszervezeteinél végzett vizsgálat tapasztala­tain keresztül foglalja össze, é I. Gazdaságpolitikai tevékenységünk a korábbi évekhez képest nagyobb súlyt kapott a testületi munkában. Korszerű­síteni kellett az általános munkastíluson túlmenően a gazda­ságpolitikai tevékenység módszereit. Pártbizottságunk a város gyorsütemű fejlődésénél alap­vető tényezőnek tartja, a megyei és városi párt és tanácsi vezető szervek egyetértését,'együttműködését a koncepcióknál, valamint azok realizálásánál. A város femésztésében döntő láncszemét jelentő kérdéseknél ez az egyetértés és cselek­vési egység érvényesült, /pl. iparfejlesztés, építőipar támogatása, szakmunkásképzés, stb/, ^A harmadik ötéves terv időszakában gazdaságpolitikai munkánk középpontjában a fejlesztési munkák álltak. Ezt indokolja az ipar gyors térhóditása és infrastruktúra fej­lesztési igénye, E mellett nagy súlyt helyeztünk a gazdálkodás értékelésére, A harmadik ötéves terv javaslat, a lakásépítés helyzete, a tanács koordinációs munkája, a kiskereskedelmi hálózat fejlesztés", stb. napirendre tűzése mellett gondot fordított a végrehajtó bizottság a vállalatok gazdálkodásában jelentkezett uj módszerekre és körülményekre is. Különösen az uj gazdaságirányítási rendszerre való áttérés előtt és első éveinek tapasztalatai után, valamint a városépítés, közmű fejlesztés nagy kér­déseiben pártbizottságunk törekedett aktiv gazdasági propaganda munkát is kifejteni. A gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósítása érdekében komoly szerepet játszott a létrehozott gazdaság­politikai 'munkabizottság, Az előterjesztéseket a munka­bizottság, a pártbizottság tagjainak'és az alapszervi titkároknak a vizsgálatai előzik meg. Fokoztuk a

Next

/
Thumbnails
Contents