MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
75. ő. e. 1970. április 22. (170-242. o.) - 3. A kereskedelmi vállalati vezetők politikai, szakmai színvonalának alakulása, és anyagi helyzetük. Jelentés: 217-229
K o v á c s Béla elvtárs; Hibának tartja, hogy a kereskedelmi vállalatok vezetőinek képzése meg van szervezve, azonban az ott hallottakat a vezető elvtársak nem viszik tovább,^ Németh Ferenc elvtárs összefoglalója; Javaslom a jelentés elfogadását azzal, hogy a kifogásolt részek kijavításra kerüljenek, IsmerjUk el a kereskedelmi dolgozók eddig végzett munkáját azzal, hogy a kereskedelmi kultúra fejlesztése terén még sok a tennivaló. Személyi kérdésekben mi most ne foglaljunk állást, de egy tény, hogy a kereskedelem vezetői számára is magasabbra kell emelni a követelményeket. Fel kell számolni a ma még sok helyen tapasztalható elmaradott állapotokat. Ez csak akkor megy gyorsan, ha minden érdekelt szerv ennek érdekében tevékenykedik^ Javaslom, hogy az átdolgozás után a záradékban tüntessék fel, hogy mit akarnak tenni a jelentés és a határozatban foglaltak végrehajtásával és feldolgozásával. A. végrehajtó bizottság Németh elvtárs összefoglalójával egyetértett^ rv. Különfélék; a./ Fegyelmi ügy; - A megyei fegyelmi bizottság javasolja a végrehajtó bizottságnak, hogy dr, Zsila Gézát dorgálás pártbüntetésben részesítse. Dr. Z s i 1 a Géza; Kifogásolja, hogy a fegyelmi bizottság a tevékenységet leszűkítette egy általa megirt levél elemzésére. Ebből a levélből a végrehajtó bizottság nem ismerheti a valóságos helyzetet. Azoknak a sérelmeknek a vizsgálata nélkül, melyek őt érték és a levelet megelőzték, nem teljes a kép, Pártszerütlenséget ő úgy érzi nem követett el, legfeljebb az általánosítás fokában tévedhetett, Bo a ó László elvtárs; ; Szerinte a levél hangja sértő, de a levélben vannak olyan megállapítások is, melyet Szőke elvtárséknak feltétlenül meg kell szívlelni.