MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970

79. ő. e. 1970. október 21. (103-147. o.) - 4. Különfélék: - d.) Előzetes javaslat megyei pártbizottsági tagok visszahívására. Szóbeli javaslat: 139

w 10 Ugyanezen a végrehajtó bizottsági ülésen vita tárgyát képezte Vörös Vince elvtárs kitüntetési javaslata. Helyette Tarr Gyula elvtársat ja­vasolta Dombóvári elvtárs, majd végül ismét Vörös Vince elvtárs ja­vaslata mellett foglalt állást. Mi a kérésének eleget tettünk. Kérem a végrehajtó bizottságot, hogy igy vegye tudomásul. A. végrehajtó bizottság a javaslattal egyetértett, Balassa Béla elvtársat a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetés­re javasoltuk felterjeszteni. Kérem a végrehajtó bizottságot azzal ért­sen egyet, hogy ezt a kitüntetést Gadanecz György elvtárs kapja meg, mivel ő elmegy a megyéből, Balassa elvtárs kitüntetésére a ké­sőbbiek során fogunk visszatérni. A végrehajtó bizottság Németh elvtárs javaslatával egyetértett, e»/ Szigeti István elvtárs: Javasolja az október 23-i megyei pártbizottsági ülésen Bogya Imre és Orosz Lajosné elvtársak visszahívását a megyeip pártbizottságból, tekintettel arra, hogy a megyéből elköltöztek. A végrehajtó bizottság a javaslattal egyetértett. tj Szigeti Istyán elvtárs; Javasolja, hogy az október 23-1 megyei pártbizottsági ülésen Szikszai László elvtárs adjon tájékoztatást a megválasztott járási- városi el­ső titkárokról és kérje a pártbizottságot, hogy erősítse meg őket funk­ciójukban. A végrehajtó bizottság a javaslattal egyetértett,­§•/ Szigeti István elvtárs: Javasolja, hogy a megyei pártértekezleten Böhm József, Bíró Gyula és Bogó László elvtársak tartsanak korreferátumot, amely 20-25 per­ces legyen. Javasolja, hogy Böhm József elvtárs a tanácsi munka további fejlesz­téséről, a tanácsi rendszer korszerűsítéséről szóljon. Biró Gyula elvtárs néhány ideológiai és kulturális kérdést emezen ki, amely a párttaggyüléseken nagyobb súllyal került szóba. Bogó László elvtárs gazdaságpolitikai kérdéseket érintene. Németh Ferenc elvtárs; A három korreferátum kiegészítője lenne a nagy beszámolónak. Az a javaslatom, hogy csak három korreferátum legyen és nagyobb lehető­séget kell adni a hozzászólásokra. A végrehajtó bizottság a fentiekkel egyetértettje ^ Kaposvár, 1970. október 21. / / (

Next

/
Thumbnails
Contents