MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970

79. ő. e. 1970. október 16. (74-102. o.) - 1. Állásfoglalás a kongresszusi irányelvekhez és a szervezeti szabályzat tervezetéhez elhangzott véleményekkel, észrevételekkel, javaslatokkal kapcsolatban. Javaslat: 76-94

sével foglalkozó határozatával. A műsorarányok kialakításánál viszont tekintettel kell lenni a lakosság valamennyi rétegének igényére is. Szóvá tették a taggyűléseken bizonyos kispolgári magatartásformák továbbélését, illetőleg újraterme­lődését, terjedését is. Bírálták a harácsolást, a korrupciós jelenségeket, a protekcionizmus, az ön­zés megnyilvánulásait stb. Többen igy fogalmazták? "Magyarországon is vannak már milliomosok. Egyesek ügyeskedéssel vagyont szereznek, igényüket, szükség­letüket meghaladó villákat építenek a Balaton-parton, személykocsikat adnak és vesznek, van akinek már két villája, két kocsija van, s márcsak a Mercedes felel meg". "Egyesek kapitalista viszonyokat alakitanak ki a szocializmusban". "Vannak kisiparosok, akik több munkást foglalkoztatnak, mint amennyit bejelentenek, s igy jogtalan haszonra tesznek szert". Ezzel kap­csolatban sok helyütt kérték a Központi Bizottságot, a kongresszust; erőteljesebben lépjen fel a harácso­lok, a boldogulásukat embertársaik rovására keresők, a megvesztegetőfc, az üzérek, az árdrágitók, a suly­csonkitók stb. ellen. Több taggyűlésen is javasol­ták; pontosabban fogalmazza meg a párts mi számit harácsolásnak, jogtalan haszonszerzésnek. Határozot­tabban kell fellépni e jelenségek ellen, mert az egoista szemléletmód a munkások között is terjed. Megyei pártbizottságunk figyelemre méltónak tartja az elhangzott bírálatokat, s kéri a párt­értekezletet, értsen egyet azzal, hogy a jövő­ben - az irányelvek megállapításaival egyezően ­az élet minden területén fokozott szigorral kell harcolni a káros jelenségek ellen. Néhány helyen kifogásolták, hogy a művelődési intéz­mények bevételi tervének kell alárendelni a müsor­politikát, emiatt .kénytelenek alacsonyabb színvona­lú, de jó bevétellel kecsegtető programokat is szer­vezni. Ennes elkerülésére nagyobb állami támogatást kérnek. Á javaslatot az illetékes szervek figyelmébe ajánljuk. Számos helyen magasnak tartják a Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett és forgalmazott kiadványok árát. A társadalmi hasznosság szempontjából kivonatos len­ne olcsóbbá tenni ezeket a kiadványokat. Rengeteg fölösleges költséget okoz a kiadványok ide-oda kül­dözgetése is. Határozott intézkedést várnak a kiadó

Next

/
Thumbnails
Contents