MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969

68. ő. e. 1969. február 12. (57-105. o.) - 2. A társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtásának 1968. évi tapasztalatai. Jelentés: 71-89

90 4 & A vöröskereszt szervezetek választásokra készülnek. Ennek sike­rét biztosítani kell. A-pártszervezetek a titkársági határozat alapján adják meg a szükséges segitséget. A járási pártszervek mindenütt megtárgyalják a vöröskereszt munkáját, ez biztositék arra, hogy segítsék es figyelemmel kisérjék tevékenységüket. A pártirányítás igy biztosított, azonban a jövőben további javi­tásra szorul. A párt segítsége jobban irányuljon a vöröskereszt­ben dolgozó kommunisták segítésére, ellenőrzésére. A vöröskeresztben dolgozó kommunisták munkája egyértelmű, más tömegszervezetekben dolgozó kommunisták munkájával. Feladatuk békében és háborúban egyaránt igen jelentős. Javasolja, hogy a jelentésben foglaltakat s a vitában elhangzot­takat a vöröskereszt már a vezetőségválasztás időszakában érvé­nyesítse. Törekedni kell arra, hogy a fiatalság körében növeked­jék a szervezettség, s a vöröskereszt sokrétű tevékenységének minden területén jobban aktivizálni őket. A végrehajtó bizottság Németh Ferenc elvtárs összefoglalójával egyetértett. II. Jelentés a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtásának 1^66. évi tapasztalatairól Dr. Halász János elvtárs : A felmerült kérdésekkel kapcsolatosan elmondja, hogy a válla­latoknál a belső ellenőrzés szigorítására van szükség, melyhez személycserékre, fizetésrendezésre lenne szükség. A boltosok életkörülményeit figyelve feltételezhető, hogy jövödelmük egy része nem tisztességes haszonból származik. Nem megoldott a vál­lalatok egy részénél a tulajdon biztonságos megőrzése. Különösen az építőipar területén nagy a hanyagság. Dr. S z ő k e Pál elvtárs ? Javasolja, hogy az ellenőröket ka felületesen végzik munkájukat, szigorúbban kell felelősségre vonni. Dombóvári László elvtárs : Hiányolja, hogy kevés a közérdekű bejelentés a lakosság részéről. Ennek oka, hogy a bejelentők esetenként kisebb-nagyobb zaklatás­nak vannak kitéve. Bár a törvény védi a bejelentőket, azért mé­gis megtalálják a módját, különösen a vezetők, hogy velük szem­ben valamilyen elmen eljárjanak. A fentiekkel ellentétben a név­telen bejelentők száma viszont növekszik. A határozati javaslatot nem tartja megfelelőnek, több pontosítás­ra lenne szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents