MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
71. ő. e. 1969. július 16. (2-47. o.) - 1. A felső- és középfokú tanintézetek kollégiumainak fejlesztési feladatai a IV. ötéves tervben. Jelentés: 4-13
2 • /% I. .Előterjesztés a felső- és középfokú tanintézetek kollégiumainak fejlesztési feladatairól a IV, ötéves tervben " F á b r i István elvtárs : VB határozat van arra, hogy a kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum épitése még 197o-ben fejeződjön be, mivel már 197o szeptemberében kezdődne benne a tanitás. Annak ellenére, hogy az építőipar a terveket időben megkapta, az épités megkezdését csak 197o-ben vállalta. 197o. évi kezdéssel a befejezés egyáltalán nem biztositott. Ennek elhúzódása az oktatásban súlyos problémát jelentene, K o c s i s László elvtárs : A téma tárgyalása az egész kultúrpolitikát illetően nagyjelentőségű, hiszen iskolafejlesztés, kollégiumok nélkül nem képzelhető el. A kollégiumokat illetően rendkivül nagyok a problémáink, mert növelni kellett a kollégiumi férőhelyeket, de újakat épiteni pénz hiányában nem tudtunk, ennek következtében vannak olyan zsúfolt kollégiumaink, ahol a minimális egészségügyi követelményeket sem lehet biztosítani. Emiatt a kollégiumi elhelyezés javítását? célzó intézkedéseinknek kétirányúnak kell lenni: egyrészt az egyes helyeken tapasztalható rendkivül nagymértékű zsúfoltságot meg kell szüntetni, másrészt a kollégiumi férőhelyeket bőviteni kell. 600 új kollégiumi férőhely megépítésére van lehetőség. Véleménye szerint a 600 új férőhely megépítéséből legalább 5oo-at Kaposváron kellene megépíteni, ezzel a kaposvári kollégiumok túlzsúfoltságát lényegesen enyhíteni lehet. Ugyanakkor intézkedéseket kell tenni a szakminisztériumok felé /KGM MÉM/, hogy iskoláihoz /felsőfokú technikum, gépészeti technikum/ megfelelő kollégiumi férőhelyet is építsen, mivel jelenleg hallgatói a tanácsi kollégiumokban vannak elhelyezve, Jónéhány olyan terület van, ahol a gyerekek kollégiumi férőhelyek biztosítása nélkül a rossz közlekedés miatt nem is tudnak tovább tanulni. Ezeken a helyeken az igjr szerzett kollégiumi férőhelyek terhére kell a kollégiumi elhelyezést megoldani. Barcs esetében meggondolandónak tartja, hogy a gimnázium második emeletén kollégiumot alakítsunk ki, mivel ez kollégiumi célra úgysem lesz alkalmas. Célszerűbb lenne az egész gimnáziumot oktatási célra felhasználni olyan feltétellel, hogy a bővítésre szánt pénzt kollégium építésére biztosítsák. A tanítóképző fejlesztésére 197o-ben a terv rendelkezésre áll, de ez csak akkor fog 1971-re befejeződni, ha az építéséhez szükséges hitelt időben lebontják, mert enélkül semmiféle szerződést az építésre megkötni nem lehet. Az oktatás színvonaláról szólva megjegyzi, hogy sok esetben előfordul, hogy az értelmiségi gyerekek a vidéki gimnáziumokba egyáltalán nem mennek. Az is előfordult, hogy szakosított osztályokban szinte kizárólag értelmiségi gyerekek vannak.