MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969

68. ő. e. 1969. február 12. (57-105. o.) - 1. A Vöröskereszt szervezetek munkája, javaslat tevékenységük további javítására. Előterjesztés: 59-68

- 7 ­reszortfelelősöket.A helyi szervezeteknek segitséget nyújtunk még azzal is,hogy a szervezetek titkárait évente három alkalommal rend­szeresen járási értekezletre hivjuk összo.Az irányitás munkájához, járási,városi szinten konzultációkat tartunk a körzeti orvosokkal, ahol rendszeresen tájékoztatást kapnak a vöröskeresztes munkáról. Helyi szervezeteink vezetőségei értik és ismerik szervezetünk cél­kitűzéseit , amely elsősorban azzal bizonyítható,hogy a végzett munka eredményei évről-évre emelkednek.A célkitűzéseink megvalósitása er­dőkében képesek nagy tömegek megmozgatására is.Pl., 1968-ban a térí­tésmentes véradómozgalom eredményeinek eléréséhez kb.25.000 embert kellett megkeresni,melyből 17.000 eljött vért adni. Helyi szervezeteink 75 %~a éves munkaterv alapján dolgozik.A munka­terv magába foglalja azokat a sajátos problémákat,melyek az adott területen találhatok.A feladatok siegbe szélé sere helyi szervezeteink évente két-három alkalommal vezetőségi üléseket és 1-2 esetben tag­gyűléseket tartanak. A vezetőségeink a feladatok végrehajtására nagyszámú aktivista cso­portokkal rendelkeznek.Az egyes mozgalmi feladatok végzésére szerve­zeteink a tagságnak 25--30 ;ó-át is képesek mozgatni,mint pl. a tiszta­sági mozgalom értékelése. Elmondhatjuk,hogy az egyes napi feladatok ( végrehajtásában is,mint pl. a családvédelmi munkában az öregek gondozása,vagy az alkoholisták utógondozási tevékenysége,vagy az elsősegélynyújtás biztosítása,nagy­számú aktivista tevékenykedik,Nőtt az aktivisták száma az utóbbi két ­három évben a polgári védelmi munkába bevont szakasztagokkal is, akik a szakaszban folyó munka mellett"vállalták a hagyományos vörös­keresztes munkában való részvételt is. A nagyszámú vöröskeresztes aktivistát a feladatok végzésére szerve­zeteink legkisebb egységeiből az 5-6 fős egészségügyi állomásokból tudjuk biztosítani .Ezek az aktivistacsoportok szervezetünk minden tevékenyságében hozzáértéssel tudnak munkálkodni.Az egészségügyi állomások 50-70 lakóházanként lebontva foglalkoznak a terület gond­jaival. A következő időben minden szinten nagy gondot kell forditani a kollektív vezetés és a szakirányítás megvalósítisára.Segitséget kell nyújtani járási,városi ós helyi szervezeteink vezetőségeinek, hogy jobban értékeljék,elemezzék a végzott tevékenységet,mert igy jobban felismerik a saját területük problémáit,tennivalóit. A II.kongresszus határozatának a vezetés színvonalának az emelésére vonatkozóan annyiban sikerűit végrehajtani,hogy az elmúlt négy év alatt vezetőségeinkben minden szinten bevontuk a vezetés munkájába a reszortfelelősökot. Szervezettségünk a megye területén az alábbi kép et mutatja: 390 helyi szervezetünk van 21.989 fővel,A II,kongresszus határozata az áj szervezetek és az új tagok szervezésére vonatkozóan megyénk

Next

/
Thumbnails
Contents