MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
69. ő. e. 1969. április 23. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (92-143. o.) - 3. A Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából 1969. március 10-11-én rendezett tudományos ülésszak lefolyása, tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 138-139
a^ - 25 III. Tájékoztató a Tanácsköztársaság; 5o éves évfordulóba alkalmából 1969* március lo-H-12-én rendezett tudományos ülésszak lefolyásáról , tapasztalatairól /szóbeli/ Dr. N a g y La.jos elvtárs: A tudományos ülésszak tapasztalatait szeretném röviden elmondani. Tekintettel arra, hogy a párt szervezésében ez volt az első tudományos jellegű ülés, a mi számunkra is tanulságul szolgált. Először a tartalmi vonatkozásokról szeretnék szólni. Az ülést három napra terveztük hármas céllal: a tudományos ülésszak méltó legyen azokhoz a' történelmi eseményekhez, amelyet méltatni akartunk; ösztönözzük a történelmi kutatókat jobb munkára; szélesitsük azoknak a körét, akik kutatással foglalkoznak. Olyan jelentős eseménnyel kapcsolatos kutatásról volt szó, amely bevezetője lehet egy esetleges többirányú kutatásnak is. Tekintettel arra, hogy a 19-es somogyi eseményekkel kapcsolatban kutatás már korábban is folyt, de összefüggően a Tanácsköztársaság tevékenységének minden oldala nem volt megvilágitva. Á cél most az volt, hogy a Tanácsköztársaság tevékenységének minden oldalát érintsük. Megitélésünk szerint ezt a hármas célt kisebb hézagoktól eltekintve el is értük. A főreferátumok, de a korreferátumok is szükitve hangzottak el. Jelentősen emelte és nagyban hozzájárult az ülésszak színvonalához, hogy budapesti elvtársak, országosan elismert neves emberek is részt vettek annak munkájában. Ezt pozitívan kell értékelni olyan szempontból is, hogy megteremtődött a kapcsolat az Oktatási Igazgatóság és a különböző tudományos intézmények, azok vezetői között. Gondolok például Borús elvtársra, aki a Magyar Történelmi Társulatnak az országos titkára és Hajdú elvtársra, aki elismert ember a Munkásmozgalmi Intézetben. A budapesti elvtársak előadása közül talán a Mészáros elvtárséval nem lehetünk elégedettek. Amit elmondott az nem volt rossz, de szerintünk egy brossura, egy olyan szemináriumi anyag volt, amiben nem volt semmi Somogy megyei vonatkozású dolog. A pódiumon is ugy nyilatkozott, hogy a meghivón tüntették föl rosszul az előadás cimét. A budapesti elvtársak véleménye szerint a somogyiak előadásai színvonalasak és tartalmasak voltak, elvtársaink megálltak a helyüket. Dankovics elvtárs Pécsen is elmondta, ők úgy látják, hogy a színvonalasabb tudományos ülésszakok közé tartozott a Somogy megyei. Véleményem szerint minden elismerést megérdemelnek a mi kutatóink, akik szinvonalas előadásokkal rukkoltak ki. A többségük fiatal. Ez mutatja, hogy megyénkben is vannak fiatal kutatók, akiket fel lehet használni hasonló munkában. A tudományos ülésszak vitájában összesen tizenhármán jutottak szóhoz, hat embernek nem tudtunk szót adni, de megegyeztünk velük, amennyiben felszólalásukat Írásban beadják, az éppen úgy bekerül a kiadásra kerülő kötetbe, mintha elmondták volna. Röviden a szervezési vonatkozásokról. Az első és a második napon kb. 14o-15o résztvevő volt. A harmadik napon, ami gyakorlatilag fél nap volt, 9o-loo-ra esett vissza ez a szám. A meghívókat időben kiküldtük. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen szinten is nehéz biztosítani a meghívottak három napon at tartó folyamatos részvételét.