MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969

69. ő. e. 1969. április 23. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (92-143. o.) - 1. A nemzetiségek helyzete Somogy megyében. Jelentés: 94-105 - Szóbeli kiegészítés: 106-108

- 7 ­nemcsak az irodalmit, de azt sem, amelyet &z itt élők beszélnek. Véleménye szerint az oktatást óvodában kelle­ne elkezdeni* Hem fogadja el azt a megállapítást, hogy az óvodai anyanyelv oktatásra nincs igény. Keresni kell a lehetőségeket és egy olyan központi községben, mint Lakócsa, fel kellene Áll 1 tani óvodát, melyben az óvónő mind a két nyelvet beszéli és igy a gyerekek* kellőkép­pen felkészülnek az iskolai oktatásra* így van Fotony községben is, ahol a pedagógus jő kulturmunkás, de a nyelvet nem tudja beszélni* Erősíteni kellene a közsé­gekben a nyelvet ismerő pedagógusokat ugy, hogy ösztön­díjban részesítené a tanács a pályázókat* Szükséges lenne a központban, Lakőcsán egy iskola létre­hozása is, mert a jelenlegi igen elhanyagolt állapotban van* Ehhez kéri a párt és a tanács vb segítségét is* Megkönnyítené a helyzetüket, ha az iskola épitésével együtt pedagógus lakás létesítésére is sor kerülne* Nem tartja helyesnek, hogy a nemzetiségi napokat"dél­szláv 0 napoknak nevezik* Helyesebbnek tartaná, ha "Dráva­menti Nemzetiségi Napok" elnevezéssel tartanak az ilyen rendezvényeket* Ezeken a kulturális megmozdulásokon nem­csak kifejezetten nemzetiségiek vettek részt, hanem meg­jelentek ott más nemzetiségiek, igy magyarok is* Ezért a jellegének jobban megfelelne a fenti elnevezés és ki­fejezné az itt élő különböző nemzetiségiek egységét is* A párt és a tanács végrehajtő bizottságának a segítségét kéri, mert a pécsi rádió adását a körzetben nem lehet megfelelő minőségben fogni, ezért nem tudják azt hall­gatni* Fel kellene vetni a rádió és a televízió felé is, hogy adásaiban kapjon helyet lélszláv műsor* Tudomása szerint cirill-betüs könyveket a községi könyv­tárakba nem küldtek ki* AZ lehet véleménye szerint a Írobléma, hogy a könyvtárakban régi könyvek vannak, me­vek nem keltik fel az olvasó közönség érdeklődését, e­zért ujabb, az érdeklődési köröknek jobban megfelelő könyvekkel kellene ellátni e könyvtárakat* A lakőcsai népművelési munka igen szép eredményeket ért el* A kulturcsoportáuknak országos hife van* Ennek a színvonalnak a tartása érdekében a járási művelődésügyi psztály segitaégét kéri, mert olyan kulturális vezetőt kellene biztosítani, aki az együttes munkáját is irányí­taná* Javasolja, hogy a járási pártbizottságok kapják meg azt a PB határozatot, mely alapján a nemzetiségi kérdéssel a járási szervek foglalkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents