MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969

68. ő. e. 1969. március 19. (151-230. o.) - 3. A Somogy megyében végrehajtandó terület-átszervezés. Előterjesztés: 202-225

7 b e/3 OSh Szigorúan bizalmas! Előterjesztés Somogy megyében végrehajtandó területszervezésre Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága 1968 e május hó 7-én tárgyal­ta a Somogy megyében végrehajtandó területszervezésre készült javaslatot* A párt végrehajtó bizottság ezen az ülésén elviek­ben állást foglalt a várossá szervezendő községekre ás a meg­szüntetendő járásokra vonatkozóan. Ezen állásfoglalás után a gyakorlati, végrehajtásra intézkedé­seket tettünk. Mint ismeretes, ez Ideig előtárjesztett javas­latainkat az illetékes főhatóságok elfogadták, ennek alapján . Siófok község - Balatonkiliti község hozzácsatolásával - 1968, december 31-vel várossá lett nyilvánítva, ugyanezen időpont­ban a tabi járás megszüntetésre került. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának fentiekre vonatkozó határo­zatait végrehajtottuk. Az átszervezés zavartalanul lebonyoló­dott, a párt-, állami és tömegszervezeti szervek testületei és apparátusai kialakultak, ezek működésüket megkezdték. Az uj szervezetek működéséről még kevés tapasztalat áll rendelkezé­sünkre, azonban már az eddigiekből megállapítható, hogy a tes­tületek és az apparátus kápes a megnővekedett feladatokat el­látni,, A tabi járás megszüntetése megteremtette a feltételeket Siófok városi Tanács apparátusának kialakitására, a Siófoki járási Ta­nács apparátusának megerősítésére, egyes kiemelt településeken

Next

/
Thumbnails
Contents