MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
72. ő. e. 1969. október 23. (185-273. o.) - 3. Különfélék: - a.) A Somogy megyei pártküldöttség 1969. augusztus 6-14-e között Kalinyinban tett látogatása. Tájékoztató jelentés: 232-244
- 11 A kalinyini rádió és televizió rendszeresen közölt tudósításokat riportokat. Delegációnk tagjai több iz^en adtak nyilatkozatot a helyi rádiónak, illetve a moszkarvai rádió magyar osztályának. A moszkvai központi rádió és televizió egyaránt több alkalommal adott tudósitást utunkról. A Kalinyinszkája Pravdában N.G. Koritkov és Németh Ferenc elvtárs több hasábos vezércikkben elemezte kapcsolataink fejlődését, barátságunk forrásait, s méltatta jelentőségét. Kíilcsönősen és egybeharv^ óan megjelölték a kapcsolatok fejlesztésének további utjai-j'is. A barátság szép és felemelő megnyilvánulásai formája volt a Rzsevben megtartott barátsági oaggyülés, A Forradalom terén lezajlott gyűlésen mintegy tizezren vettek részt. A nagygyűlés szónokai: N.G ft Koritkov és Németh Ferenc elvtárs, valamint a munkásság, értelmiség és ifjúság képviseletében felszólaló elvtársak meleg hangon emlékeztek meg közös forradalmi multunkról és nagyszerű jelenünkről, a megyéinket és városainkat összekötő testvéri barátságról. Delegációnkat mindenütt lelkesedéssel, mély baráti érzelmekkel fogadták, tunkon magyar és orosz nyelvű transzparensek, zászlók kisértek bennünket. Táviratok és levelek érkeztek cimünkre, amelyekben köszöntöttek bennünket, ismerősök és ismeretlenek. Több helyről is kérték, ho?y látogassunk el, vagy térjünk be pár percre hozzájuk. Egy ilyen meghi/ásnak tettünk eleget, akkor amikor útban Rzsevbe, betértünk rövid időre a sztaricai járási pártbizottságra is. A konakoviói hőerőmű és a városi pártbizottság v.zetői kérték, hoey az erőmű hivatalos átadásán, amely Lenin születésének 100. évfordulóján lesz, Somogy megye delegációval képviseltesse magát. Ottartózkodásunk idején rendezték meg a magyar filmhetet. A terület, minden városában magyar filmeket vetitettek. ^alegációnkkal egyidőben tartózkodott Kalinyin területen a "Somogy" táncegyüttes is, amely programjával gazdagította a kalinyini "magyar napokat." A terület vezetői á&U£i,iónk programjáról tájékoztattták a területen tartózkodó Voronov elvtársat, az Orosz Föderáció Minisztertanácsának elnökét is.. Voronov elvtárs üdvözletét küldte delegációnknak és további sikereket kivánt a baráti kapcsolatok fejlesztésében.