MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968
62. ő. e. 1968. január 16. (73-137. o.) - 2. Fontosabb feladatok a megye mezőgazdaságának fejlesztésére vonatkozó irányelvek végrehajtásával kapcsolatban. Előterjesztés: 86-92
Komoly probléma a gyenge tsz-ek beruházásának problémája, hitellel való •ellátása. Az MB a hitelt megtérülés alapján adja, s a gyenge tsz-ek nem lesznek versenyképesek a jobban dolgozó tsz-ekkel. Ez okoz nagy gondot, s erre nincs még elképzelés. Probléma, hogy a tanácsok vezető állású dolgozói nem értik .a feladatukat a mezőgazdaságot illetően. Elsősorban azt nézik, hogy mihez nincs joguk, s mi nem az ő feladatuk. Vannak téves nézetek, nem értik a szocialista állam szerepét, nem veszik figyelembe, hogy a szocialista állam funkcióit a reform nem módosította. Tehát alapvető a gazdaságszervező munka a szocialista államban továbbra is. Ezt a feladatát közvetett vagy közvetlen eszközökön keresztül gyakorolja. A-koordináló szerepe megvan és a felelőssége sem csökkent. Inkább azt kell keresni % hogy az államapparátusnak mi a tennivalója. Ez visszalévó féladat és itt rendet kell teremteni. Solymossy Dezső elvtárs : A szakember és szakmunkás ellátottságot fontosnak tartjuk. A munkatervbe azért került bele, hogy a más megyében-tanuló fiataljainkat meglátogassuk és velük beszéljünk. Németh Ferenc elvtárs összefoglalóját Emlékezünk még, hogy október lo-én tárgyaltuk a barcsi járási végrehajtó bizottság jelentését. Annak nyomán került sor a mai napirend megvitatására. Akkor az volt a megállapításunk, hogy a közös gazdaságok fejlődésének a dinamikája egy kicsit lelassult - és annak ellenére, hogy a megyei tanácsnak megvannak a konkrét tervei - több termelőszövetkezetünk céltalanul dolgozik, hiányzik a középtávú tervük, aminek alapján bátrabban, elórelátóbban dolgozhatnának. Most már különösebb tervet nem kell készíteni, hanem a fő gondunk és feladatunk a korábbi években kidolgozott /a megyei tanács mezőgazdasági osztályának gondozásában lévő/ tervek megvalósítására kell, hogy összpontosuljon. A rendelkezésre álló erőket - pártnál, tanácsoknál es tömeg.szervezeteknél, a termelő üzemeknél - a megye általános célkitűzései, de különösen az üzemek termelési célkitűzéseinek megvalósítására kéli mozgósitani. Minden erŐnk'és figyelmünk arra irányuljon, hogy ezeket megvalósítsák. Az 1968. évi feladatok végrehajtásáról rendszeres tájékozottságunk legyen. Tudjuk például, hogy hány szövetkezetben kezdenek hozzá a korszerű sertéstelep kiépítéséhez, vagy bővítéséhez, szarvasmarha-telep bővítéséhez stb. Tudnunk kell ezt és akkor minden szervnek meg lehet szabni konkrétan a maga feladatát, s igy állandóan szemmel tarthatjuk a végrehajtását is. így helyes 3öhm elvtárs mondata, "hogy operatív segitséget kell adni a tanácsoknak az üzemek 1968; évi termelésfejlesztési elképzelései megvalósításához .