MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

64. ő. e. 1968. június 15. (65-139. o.) - 1. A politikai bizottság 1965. január 12-i, Somogy megyére hozott határozata végrehajtásának állása. Jelentés: 68-108

- 30 ­S^akember-ellátottsá g A korszerű szocialista nagyüzemi gazdálkodás kialakításában és fejlesztésében jelentős szerepet töltenek be a megfelelő szakmai és politikai felkészültségű szakemberek. A mezőgazdaság szocia­lista átszervezését követő első években termelőszövetkezeteink szakember-ellátottsága alacsony volt és nagymértékű fluktuációjuk erősen gátolta a gazdálkodás rendjének kialakítását* ek A szakember-stabilizálását i^endkivül megnehezítette az irántuk megnyilvánuló nagy kereslet. Ezért erőfeszítéseinket kezdettől fogva a szakemberek ssámának növelésére, javadalmazásuk igazságos rendezésére, kulturált élet- és lakáskörülményeik megteremtésére irányítottuk. Termelőszövetkezeteink az elmúlt három évb«n összesen 39 szolgála­ti lakást építettek vagy vásároltak szakembereink számára. 20 fia­tallal kötöttek szerződést társadalmi-tanulmányi ösztöndijra. A szakemberek javadalmazásában az 1965-ben megjelent központi rende­letek lehetővé tették az igazságos differenciáltságot, Növekedett a szakemberek jövedelme, Mindeeek a tényezők, valamint a szövetkezeti mozgalom szilárdulása megnövelték a termelőszövetkezetek szakemberekre gyakorolt vonzó­erejét. 1964- évhez viszonyítva 103 fővel növekedett az egyetemi és felsőfokú technikumi, 37 fővel a középfokú végzettséggel ren- ' delkező szakemberek száma. Mérsékelt ütemben ugyan, de mar megin­dult a műszaki és közgazdasági képzettségű szakemberek szövetke­zetekbe való áramlása is. Ennek ellenére egy főiskolai végzett­ségű mezőgazdasági szakemberre még ma is 2,532 kh szántóterület >. jut termelőszövetkezeteinkbei , az állami gazdasági 61? kh-val szemben. Változatlanul problémát jelent, hogy a szakemberek letelepítése ­különösen a város körüli gazdaságokban - nem megoldott, magas a kijáró, utazgató szakemberek száma. Ezért a szakemberek letelepí­tésére irányuló gazdasági és politikai erőfeszítéseinknek a jövő­ben som szabad lankadniuk, az eddiginél erőteljesebben fokozni kell a szellemi beruházásokat* Termelőszövetkezeteinkben nagy kö­rültekintéssel és tervszerű munkával elő kell segiteni üzemegység­és brigádvezetői beosztásokban a középfokú technikumot végzett szakemberek elhelyezkedését. A termelőszövetkezetek fokozódó géi>esitése, a gyümölcs- és zöldség­termesztés területi arányainak növekedése, a termelésirányítás köz­gazdasgái módszereinek előtérbe kerüléee megköveteli, hogy üzeme­inkben mind nagyobb szerephez jussanak a gépészmérnökök, kertész­mérnökök és agrárközgazdászok. 'Tervszerű képzésük és munkába ál­lításuk nemcsak gazdasági, hanem tágabb értelemben véve politikai szükségszerűség is• .

Next

/
Thumbnails
Contents