MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

64. ő. e. 1968. június 15. (65-139. o.) - 1. A politikai bizottság 1965. január 12-i, Somogy megyére hozott határozata végrehajtásának állása. Jelentés: 68-108

- 28 Mezőgazdasági nagyüzemeink évek óta komoly erőfeszítéseket tesz­nek a szarvasmarha-állomány gümőkormentesitésére. Elértük, hogy a mezőgazdaság minden szektorában a szarvasmarhák « köztük a te­henek - fertőzöttéiégí aránya jelentősen csökkent: 1965• évhez viszonyítva tsroelőszövetkezeteinkben 42,5 %-kal, állami gazda­ságainkban 11,3 %-kal, a háztáji gazdaságokban pedig 15,6 %-kal. A felsorolt eredmények, valamint a tel és a marhahús árának idő­közben végrehajtott emelése következteben a szarvasmarha-tenyész­tés jövedelmezősége javult, s végső soron növekedett üzemeinkben az ágazat megbecsülése, a tenyésztői kedv. A ,^ e „ r melő szövet k e zetek mufikaerőh elyzete és gazdálkodásuk fejle s z­tése. " "~ " ' " """""' ' *" " ~ "* A gépesítés növekedésével, az új termeléstechnikai módszerek be­vezetésével a mezőgazdaságban egyre kisebbé vált a kézimunkaerő igény, A korábbi években ez a tsz-tagok és dolgozó tagok létszá­mának folyamatos csökkenését idézte elő. Ezzel egyidejűleg növe­kedett a tagság átlagos életkora is« Az új termelőszövetkezeti éo nyugdíjtörvény hatására, valamint a termelőszövetkezetekben biztositott jövedelem emelkedése következ­tében az utóbbi két esztendőben a tagság csökkenésének folyamata lényegesen lelassult. A fiatal munkaerő termelőszövetkezetekbe való visszaáramlása javitotta a tsz-tagság kor szerinti Összeté­telét. A gazdaságok többségében a munkaerőhiány - a gyenge ter* melőszövetkezetek egy részét leszámítva - megeldódétt, sót a me­zőgazdasági termelés jellegéből fakadóan esetenként munkaerőfe­lesleg képződik. A megye egészében CJZ előző évhez viszonyítva 1967-ben növekedett a közösben ledolgozott munkanapok száma, / 174 munkanap, 'dolgozó tag /, Ez azonban nem jelenti a tagság teljes foglalkoztatottsá­gát. A jelentkező munkaerőfölösleg viszonylagos. Iparban történő foglalkoztatásuk megoldása rendkivül sok problémát vet fel, mert a fölösleg többségében időszakosan jelentkezik, nem rendelkezik szakképzettséggel, és nem szivesen vállal távolabbi helyen mun­kát stb. Ezért szükségszerűen vetődik fel, hogy foglalkoztatásukat lehető­leg a mezőgazdaságon belül oldjak meg. Az utóbbi években termelőszövetkezeteink kiterjedt mellék- és se­gédüzemági tevékenységet alakítottak ki, amely javitotta a tagság foglalkoztatottságát. S tevékenység viszonylag alacsony munkaerő­igénye azonban a mezőgazdaság e sapátos problémáját önmagában nem képes megoldani. A probléma megoldása elsősorban a termelési szer­kezet intenzitásának fokozásával segithető elő. A mellék-^ segéd- ós feldolgozóüzemi tevékenység további fejlesz­tésében fó célunk csak az lehet ? hogy e tevékenység kapcsolódjon szorosan a mezőgazdasági termeléshez. - tegye lehetővé a végter­mék-ért ékesítést«» és itt is nagyüzemi méreteket alakitsunk ki.

Next

/
Thumbnails
Contents