MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

64. ő. e. 1968. június 15. (65-139. o.) - 1. A politikai bizottság 1965. január 12-i, Somogy megyére hozott határozata végrehajtásának állása. Jelentés: 68-108

- 7 ­A fejlődés gyors üteme az elkövetkezendő három évben az igény nagy felfutását eredményezi / 75 mérnök, 17 közgazdász, 243 technikus/. Megyénk munkaerő-ellátásában jelentkező ellentmondások felszámolá­sának útja a fokozott szakképzés, A jelenleg folyó iskolai képzé­sek jelentősen megjavitják a szakmunkás arányt, de ennek hatásai csak az 4 1969/70-es években fognak jelentkezni. A megye munkaerő-®Hatását nehezíti az országos és a megyei bér­színvonal között kialakult aránytalanság, mivel a megyei bérszín­vonal 5-6 %-kal alacsonyabb az országos átlagnál. Ez évben jelen­tős erőfeszítések történtek a béraránytalanság felszámolástoa£e ezt a tevékenységet tovább kell fokozni. Az ipari foglalkoztatás növekedése mellett jelentősen emelkedett az ipari termelés is, amely három év alatt 29,5 %-kal nőtt. Ezen belül ki kell emelni a tanácsi ipar nagyobb arányú felfutá­sát, A tanácsi ipar fejlődésének ilyen üteme a megyei vezetés részéről tudatosan kezdeményezett lépés, mivel a megye ipari jellegének ki­alakításában egyes elemenként tanácsi vállalatokból jó előkészí­téssel sikerült néhány nagy vállalatot kifejleszteni / húsüzem; baromfifeldolgozó, VBKM 11.számú gyára, mezőgazdasági gépgyár/. A megye lakossága árú- és szolgáltatási igényeinek magasabb szinr tü kielégítésében fontos szerepet töltenek be a kisipari termelő­szövetkezetek. A foglalkoztatási problémáink megoldásában is segít­séget adnak. Örvendetes tény az, hogy több, megyén kivüli szövet­kezet létesített telepet megyénkben. A kisipari szövetkezetek fejlesztésére a III. ötéves tervben ?2 millió Ft van előirányozva. A fejlesztés és felhasználás,területéa a realizálás üteme nagyon lassú, amelyhez hozzájárul az, hogy az"' irányító szervektől a szövetkezetek nem kapják meg a kellő segít­se get # . Az utóbbi három évben javult megyénk iparának területi elhelyezke­dése, megindult a járások iparosítása. A 10 000 lakossra e»ő ipari foglalkoztatottak száma a megyében 1960-tól 66-ig «7 JS-kal nőtt. E növekedés a járásokban átlag 71 %-os, a városban pedig 26 %-os volt • A járások iparának fejlődése a járási székhelyeken volt a legerőr sebb. Különösen a csurgói és a nagyatádi járásban. A többi járás­ban az ipar lassabban fejlődött. 1966-ban a 10 000 lakosra eső ipari foglalkoztatottak száma nem érte el a JOO-at a tabi /262/, a marcali /269/, a kaposvári /135/ és a fonyódi /299/ járásban mig a csurgói, a nagyatádi és a siófoki járásban annek kétszere­sét, a 600 főt is meghaladja. Az ipari foglalkoztatásban elmaradt járások egy részében a nem.' mezőgazdasági ágazatok fejletlensége tovább növeli az ipari el­maradásból fakadó nehézségeket,

Next

/
Thumbnails
Contents