MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

64. ő. e. 1968. június 4. (39-64. o.) - 1. Az új termelőszövetkezeti, földjogi és földhasználati törvények végrehajtásának állása. Jelentés: 42-51

s 3° 5 ­A törlés alapján a termelőszövetkezetek által kiadott határozatok minden esetben figyelmeztették a tsz. tagokat a 3o napos fellebbe­zési határidőre és arra 5 hogy fellebbezni a törlé$. ellen a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályokhoz lehet, A törlési hatá­rozatok figyelmeztették a termelőszövetkezeti tagokat a törlés kö­vetkezményeire és tudatositva lett, hogy törlés esetén a földjük tsza tulajdonba kerül megváltás ellenében, valami-nt megszűnik a ház­táji földhasználati joguk a folyó év kivételével, Tudatositva lett a termelőszövetkezetekkel, hogy a megszűnt pártoló-^­tagejk részére •» amehöyiben földdel léptek be a termelőszövetkezetbe­­a f* évben is biztositani kell az eddig használt háztáji területet, ugyanez &Z eset a törölt tagokkal kapcsolatban, amint azt már előbb jeleztük, A termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységének vizsgálatával kap­csolatban megállapítást nyert, hogy a termelőszövetkezetek kedvezően fogadták az üzemi tevékenység köriének szélesítésére, gyakorlásának feltételeir3 és az engedélyezésre vonatkozó szabályokat. Általában építőipari, faipari feldolgozás, árusítóhelyek létesítése, a balatonparti tsz-eknél a pecsenyesütés kiegészítő tevékenység kiránt van érdeklődés, a termelőszövetkezetek ezoket is valósítják mego A kiegészítő tevékenységnek a felülvizsgálata határidőre megtörtént, mivel ezzel a kérdéssel Somogy megyében már kprabban is foglalkoztunk, az engedélyezések nyilvántartása rendben van, az engedély iránti ké­relmeket a járási végrehajtó bizottságok minden esetben kedvezően bírálták el. A jelenleg működő tsz, közös vállalkozások Működési szabályzatainak módosítása szintén folyamatban van és a t$z, közös vállalkozások tel­jesen uj működési szabályzatot készítenek. Az uj tsz,törvény hatálybalépését követően ezideig megyénkben .2 ér­tékesítő és 1 gépjavító társulás is alakult /Nagyberki, Kapoly, Ke­reki/. Az uj tsz.törvény alapján várható a kiadott és tsz, tagok által hasz­nált háztáji földterületek növekedése, A növekedés mértékére pontos adatot még szolgáltatni nem tudunk, mert a háztáji területeket zöm­mel április végén t május elején mérték ki a termelőszövetkezetek, A kiadott területek összesítése folyamatban van, A megyei mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály, valamint a járási. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályok a termelőszövetkezeti tör­vény időszerű rendelkezéseinek végrehajtására megtettek mindent, hogy az uj gazdaságirányítás a termelőszövetkezeteknél is elérje célját és megvalósuljon a termelőszövetkezetek önálló demokratikus, vállalatszerűén folytatott gazdálkodás.

Next

/
Thumbnails
Contents