MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

64. ő. e. 1968. május 21. (2-38. o.) - 1. Az 1968-69. évi pártoktatás feladatai. Jelentés: 4-16

- 4 ­b./ A pártoktatás propagandistáiank felkészítése és az ok­tatás évközi irányitása során arra törekszünk, hogy az egyes tanfolyamok témáinak feldolgozásában az eddigiek­nél jobban érvényesüljenek a központilag meghatározott eszmei, politikai célkitűzések. Ezért nagyobb teret biz­tositank például a gazdasági élettel kapcsolatos társa­dalompolitikai kérdéseknek, a szocialista világrendszer helyzete és feladat-á elemzésének stb. Fontos feladat, hogy tovább javitsuk a szinvonal növelésével egyetemben a propaganda közérthetőségét, az eddigieknél jobban fi­gyelembe véve a hallgatók összetételét és felkészültsé­gét. c»/ Továbbra is fontos feladat a propagandisták módszerteni képzése és az oktatás szemléltetésének fejlesztése. Ennek alapján; - Az év eleji propagandista képzés alkalmával a propa­gandisták előadás, konzultáció és szeminárium formá­jában foglalkozzanak a felnőttoktatás didaktikai és metodikai problémáival. Az 01 tanfolyamformánkánt ik­tassa be egy-egy téma szemléltetőeszközökkel történő feldolgozását."A járási propagandista előkészítőkön ­megfelelő szakemberek bevonásával - pártbizottságaink rendszeresen biztosítsák a propagandisták módszertani képzését* - A pártotetatás tanfolyamai tematikáinak megfelelően a megyei filmtár készitsen bibliográfiát ás azt szeptem­ber l-ig küldje meg minden pártbizottságnak. - Az 01 a megyei könyvtárral együttműködve - a tavalyi­hoz hasonlóan - a központi ós a megyei tematikák alap­ján szeptember l-ig kószitse el a politikai oktatás irodalomjegyzékét. Az elkészitett anyagot a prop. ás müv.osztály szeptember 15-ig küldje meg a pártbizott­ságoknak, - A tömegtanfolyamok foglalkozásxi szemléltetésének javi­tása céljából a művelődési szervek - könyvtárak, műve­lődési házak, iskolák - nyújtsanak az eddigieknél na­gyobb segitséget a pártalapszervezeteknek. Erre vonat­kozóan a oegyei tanács művelődésügyi osztálya szeptem­ber l-ig tájékoztassa az alsóbb szerveit. II. A KB. Titkárságának határozata alapján a pártoktatás jelenlegi rendszere alapvetően megfelel a követelményeknek, változtatásá­ra nem került sor. Ezért az 1968/69-es oktatási évben fő fela­dat az oktatási rendszer megszilárdítása, lehetőségeinek terv­szerűbb ás hatékonyabb kihasználása. Ennek megfelelően az alábbi feladatokat kell megvalósítani a pártoktatásban.

Next

/
Thumbnails
Contents