MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968
62. ő. e. 1968. január 2. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (2-72. o.) - 2. A bűnözés helyzete a megyében. Tájékoztató: 28-42 - Határozatok: 47-50
- 13 Minden társadalomra veszélyes cselekmény ügynek minősüli de azt mérlegeléssel kell eldönteni, hogy mely szerv vezetője legyen az,aki a felelősségrevonást alkalmazza* Jobban fel kell figyelni azon 'erületekre, ahol a bűnözés magasabb, mint a negyei átlag és behatóan elemezni kall ennek kiváltó okait* Egyetért azzal, amit Illés elvtárs a sajtóval kapcsolatban elmondott* A közvéleményt nem szabad félrevezetni vagy be* folyásolni az eljárás jogerős lezárásáig* A határozati javaslatok kidolgozatlanok, nem adnák mg a munkához a kellő segítséget, így javasolja, hogy egy hónapon belül kerüljön aj kidolgozásra, és a megyei part vb* elé érdemi megvitatásra* A megyei párt vb-nek módjában áll a különböző szervezetekben tevékenykedő komaunlsták számára a bűnüldözéssel kapcsolatos feladatokat meghatározni, aig a tanáco vb. kötelező határozatot nem hozhat az ügyészség munkájára vonatkozóan* 2/1968/1*2./ VB* ez, határozati Az együttes ülés a bűnözés elleni küzdelem helyzetéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi* Az együttes ülés felkéri a megyei főügyészt, hogy a hozzászólásokban elhangzottak alapján egy hónapon belül dolgozzon ki határozati javaslatot és terjessze a megyei párt vb. elé, amelyben meg kell szabni a különböző apparátusokba?, dolgozó kommunisták feladatait a bűnüldözés elleni küzdelem területén. lelelőst Dr. Halász János megyei főügyész* Határidő: február 1* Kmft* ífabt*. f . -/ zigéül Is vb* elnökhelyettes MSZUP Smf-1 Biz* tit Sásl (János ^Szigeti István