MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

62. ő. e. 1968. február 13. (200-240. o.) - 2. Határozati javaslat A bűnözés helyzete a megyében c. napirendi ponthoz. Javaslat. 01. 02-i vb jkv-e - 3. Különfélék: - b.) Az ellenforradalmi tevékenység címén elítélt Kunszabó Ferenc és Márkus István írók közszereplésének kifogásolása, javaslat a központi bizottság tájékoztatására. Szóbeli javaslat: 222-223

,, n ,/ JAVASLAT Az MSZMP Somogy megyei Bizottság párt- és Tömegszervezetek Osztálya javasolja OROSI GYULA elvtárs felszabadulás előtti párttagságának elismerését• Orosi Gyula született : 1920. Kaposvá^ anyja neve: Somogyvári Rozália munkásmozgalmi múlt kelte: 1936 párttagságának kelte : 19^*5 Orosi Gyula elvtárs 1936-ban lépett be a Szociáldemokrata Párt kaposvári szervezetébe. Mint ifjúmunkás, tevékenységét először a Munkásotthon kulturálie programjában való részvétellel kezdte. Később az ifjúsági csoport összekötője lett. Feladata volt szervezni, erősiteni a pártot becsületes, komoly ifjúmunkásokkal. A pártszervezet, a vezetőség útmutatása alapján informálta és szervezte a fiatalokat - május elseje megünneplése, politikai oktatás, plakát ragasztás- • Együtt dolgozott, egy pártszervezetnek voltak tagjai Hole Rudolf, Hole Rudolfné, Szirmai Jenő, Énekes Jenő és Dr. Major Ferenc elv­társakkal. Kapcsolata volt az illegális kommunista párt kaposvári csoportjával is, akiktől esetenként megbitatásokat is kapott és hajtott végre: ifjúmunkások között a baloldali csoport érősitése, az SzDP baiassárnyanak számszerű növelése, politikai agitáció. 194-5-ben a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja lett, jól együt működött a Kommunista Párttal, Becsületesen dolgoaótt, munkájáért több alkalommal elismerésben részesült. Párttagságát és mozgalmi tevékenységét az 1945 előtti időkben: énekes Jenő, Dr.Major Ferenc, Szirmai Jenő Hole Rudolf és Hole Rudolfné felszabadulás előtti párttagsággal rendelkező elvtársak igazolják. A nyilatkozatok alapján javasoljuk Orosi Gyula elvtárs párttag ­ságának keltét 1956-tól elfogadni. Kaposvár, 1968. febr.6.­MSZMP Somogy megyei Bizottság Párt- és Törnegszorvozetok Osztálya

Next

/
Thumbnails
Contents