MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966

55. ő. e. 1966. november 8. (16-66. o.) - 1. Az alapszervezeti vezetőségek újjáválasztásának, valamint a pártértekezletek tapasztalatai. Jelentés: 18-26

rí) Értelmiségi párttagok vetették fel; "..ínincs olyan nagy jelen­tősége a kommunisták között a hangulatformáló tevékenységnek, hisz a modern hirközlő eszközök ezt helyettesitik." Ez ellen fel kell lépnünk* Meg lehet állapitani, hogy a kommunisták aktiv szervező munkája nélkül a politikai és gazdasági problémákat nem tudnánk megyaló­sitani. Az jellemezte a pártalapszervezeti vezetőségválasztásokat, hogy sokat vitatkoztak a helyes politikáról, vitába szálltak egyes nézetekkel. Mutatja, hogy annyi szélsőséggel nem lehetett talál­kozni, mint két évvel ezelőtt#Sok dologban egységre tudtak jutni a szélsőséges elemekkel is. Á hozzászólásokból kicsendült, hogy féltik a politikánkat és arra ösztönözték a vezetőséget, hogy kö­vetkezetesebb legyen a célkitűzések megvalósításában és a negativ jelenségeket képviselő személyekkel kapcsolatban következeteseb­ben lépjenek fel* Biztatták a pártvezetőségeket, hogy a jó kri­tikai légkört továbbra is erösiteni kell, következetesebben kell fellépni a határozatok végre nem hajtóival szembeni Látják ma már a pártvezetőségek, hogy minden egyes feladat végre­hajtása előtt újból és újból egységre kell jutni, a részfeladatok végrehajtásában. Ha ezt látják, jó dolog, mert ez aktiv politikai életet követeli Az az aktivitás, amely ma meg van biztositható, akkor ha a vezető­ségek törekednek a kollektivitás fokozására. Rendszeressé kell tenni hogy értékeljék a párttagok politikai munkaját, s rendszeressé kell tenni a rendezvényeket is. H é m e t h Ferenc elvtárs: Három javaslatom vanjra megyei pártértekezleten elhangzott fel- ' szólalásokra, - SSáe javaslatokat tartalmazott - vissza kell térni. Javaslom, hogy a PTO-t kell megbizni az_zal, hogy 1 hónap múlva ad­jon rövid tájékoztatást ezekről A­V-6- <-<-* vA FTO ellenőrizze, hogy a járási vb-k milyen intézkedéseket tettek ^ a pártértekezleteken elhangzott javaslatokra, észrevételekre, mi azoknak a sorsa. \ 4ylsmételten fel lehet hivni a/figyelmáf«^, hogy az alapszervi ve­szet őségválasz tó taggyűlésekén elhangzottakra is legyen gondjuk!— Szőke elvtárs javaslatához kapcsolódva; le kell ülni azokkal az emberekkel, akik kimaradtak a vezetésből. Itt azokról van szó el­sősorban, akik nem politikai vagy erkölcsi okokból maradtak ki. Kérni kell őket, hogy képességük szerint a jövőben is segitsék a párt politikája megvalósítását. Elvileg foglaljunk állást, hogy akik politikailag, erkölcsileg, emberileg alkalmasak arra, hogy más testületekben dolgozzanak, a tanácsválasztásoknál, a szakszer­vezeti választásoknál vegyék figyelembe ezeket az elvtársakat* Itt is pártmunkát kell végezni. Külön figyelemmel kell lenni a ve­terán elvtársakra, akik tényleg alkalmasak politikailag és más ' szempontból is arra, hogy választott testületek tagjai legyenek,* Jó néhány elvtársnál a mellőzöttség érzése igy el fog tünai|

Next

/
Thumbnails
Contents