MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
54. ő. e. 1966. szeptember 13. (93-150. o.) - 3. Különfélék: - Javaslatok: 147-150
Varga Istvánnak, a Megyej. Tanács VB. Művelődésügyi Osztálya vezetőjének művelődésügyi osztályvezetői tisztsége alóli' felmentésére Varga Istvánt 196Ji december 1-én neveztük ki' a Művelődésügyi Osztály vezetőjévé. Ezt megelőzően, a Pedagógiai Főiskola 1956ban történt elvégzése után 1- évig Tapsonyban volt tanár, 1 évig Szenyérbcn volt igazgató, majd 5 évig a Marcali Járási Tanács titkára, 2 évig elnökhelyettese volt. 3 éves osztályvezetői ténykedése bebizonyította, hogy, erre a feladatra nem alkalmas. Ennek oka egyrészt az ? hogy egy megye müvel.ődósügyánek megfelelő szintű irányításához' nincs elég tapasztalata, hiszen mindössze 2 éves szakmai gyakorlata van lo évvel ezelőttről, másrészt pedig elég súlyos emberi, jellembeli hibákkal j^endelkezik. Varga István munka ját 196p, júliusa óta rendszerese:! értékeltük, részletesen elemeztük a mutatkozó hiányosságokat, útmutatást és segitséget adtunk ezek felszámolásához. A. jelenlegi javaslatunk megtételéhez azért jutottunk el, mert javulás* nem mutatkozott, a helyzet a többszöri bírálat ellenére sem változott. Az osztály munkája a hozzáértő tartalmi irányítás he-7 lyett egyre inkább formális, adminisztratív jellegű lett. Éppen, ezért sem a járási művelődésügyi osztályok, sem a pedagógusok és az•iskolák előtt nem sikerült a kellő tekintélyre szert tenni. Az irányított intézmények csali egyes és néhány munkaterületen, ep;yes emberektől kaptáit irányítást és munkájukhoz segítséget, min t ps ztá.lyt ól nem. A legfőbb hiány az elemzésen alapuló elvi irányító'munka hiánya volt, elvesztek a részletekben és az adminisztrációs teendőkben, Az osztályt az utóbbi időben egyre inkább a bofelefordulás jellemezte, melynek következtében nagyon megromlott a viszony a felsőbb irányító szervekkel, mindenekelőtt a Megyei Pártbizottság Művelődési és Propaganda Osztályával, a minisztérium illetékes főosztályaival és a megyei tanács vb. vezetőivel. A viszony megromlásának kizárólag elvi okai voltak, nem személyi eredetűek. Tárgyalásaink- alapján úgy látjuk, hogy a bizalmat a jelenlegi os^iályvezetéssel lehetetlen helyreállítani. Az osztályvezető munkájának legnagyobb hibái közé a lényeglátás hiánya, az értékit élet-normált elvtelen megállapítása tartoznak. Egy-egy művelődésügyi téma vizsgálata során az osztály vezető képtelen volt a felszíni jelenségeken túljutni, és ezekre alapozva sorozatosan ÍJ ,lytelen következtetésekre jutott. Talán óp^en ebből következik, ho^y elég gyakori jelenség volt munkájában az önálló vél^aény hiánya elvi kérdésekben'. Ezért nem is tudott az osztály elé általánosabb elvi feladatokat kJ