MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
54. ő. e. 1966. szeptember 13. (93-150. o.) - 2. A IX. pártkongresszus tiszteletére indított munkaverseny tapasztalatai. Tájékoztató jelentés: 136-143
St,sz.: 795. - 4 A szocialista brigádmozgalom - miközben a kongresszusi verseny keretén belül az ebben résztvevők száma szinte ugrásszerűen emolr ksdik - minőségileg' is fejlődést mutat, szélesedik a területe. Pl. a Transzvill Ksposváyi Gyáránál egy női dolgozókból álló adminisztrativ brigád alakult. Vállalásuk komolysága azt mutatja, hogy e területeket sem szabad elzárni a szocialista brigád mozgalomtól. Ugyanennél a vállalatnál találkoztunk több olyan társadalmi, munkavégzés irányában tett vállalással szocialista brigádoknál, melyeket a "Tegyünk többet Somogyért!" jelszó alapján tettek* í A kongresszusi verseny egyik sajátosaága megyénkben, hogy a munkaverseny legfejlettebb formája, a szocialista brigádmozgalom mind szélesebb körben bontakozik ki. Ugyanakkor tartalma és minőségi munkája is javult. Ezen belül döntő tényező, hogy elsősorban a dolgozók kezdeményezése alapján valósul meg a fejlődés, -melyhez ugy a gazdasági, mint a mozgalmi vezetés az elmúlt évek tapasztalata alapján nagy obi- és. több segitséget adnak. Sbből a sajátosságból ad'ődik, hogy a IX, kongresszus, tiszteletére inditott mozgalomban jobban érvényesül az az elv, hogy a munkaversenynek nemcsak a termelési eredményekben, hanem az embereknek egymáshoz való viszonyában, és egyéni fejlődésükben is tükröződnie kell. Pl, az egymásért érzett felelősség, ás a vállalat jó . hirnevének fenntartása irányában tett kezdeményezés a Ruhagyárnál, hogy a taszári telep dolgozói - szocialista cimárt küzdő brigádjai - beinditották a "Ne add tovább! *' mozgalmat, melynek lényege, hogy a szalagról addig ne kerüljön le a munkadarab, amig abban valamilyen gyártási hiba van. Szép paldáját mutatták az elvtársi együttműködésnek a Délmagyarországi Fűrészek csurgói telepén dolgozó szocialista rakodóbrigád tagjai, akik munkatársuk helyett akkor is dolgoztak, amikor ő hosszú időn át beteg felesége és kisgyermekei ellátása miatt nem tudott a munkában résztvenni.