MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
53. ő. e. 1966. május 24. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (38-123. o.) - 1. Somogy megye III. ötéves tervjavaslata. Tervezet: 40-75 - Irányelvek: 76-102
gazdasági alapok, fejlődtek a szociális, az egészségügyi és a kulturális föltótelek. Az emberek ma jobban élnek, mint öt évvel ezelőtt. Második ötéves tervünk során a mezőgazdaságban is leraktuk a szocializmus alapjait, megteremtettük termelőszövetkezeteinkben a nagyüzemi termelés műszaki, anyagi föltóteleit. Mindezek eredményekónt könyebbé vált a parasztember munkája, javultak munka- és életkörülményei* A II, ötéves terv időszakában az üzembe helyezett beruházások értéke négy és fél milliárd forint, A beruházásokra fordított összegek a II. ötéves terv idején évről évre fokozatosan emelkedtek, A megyében megvalósított Összes beruházások értéke például 1961-ben még nem érte el az egymilliárd forintot, 1965-ben viszont ez az összeg már mintegy másfél milliárd forintot tett ki, A teljesített beruházások népgazdasági ágak szerinti bontásban a következő képet mutatjáki Az összberuházásból a mezőgazdasági beruházásokra 32 százalék, a magánlakás-épitésre 23 százalék, a kommunális és az igazgatási feladatokra 21 százalók, az iparfejlesztésre 15 százalék, a közlekedésre 5 százalék, a kereskedelem hálózatfejlesztésére 3 százalék, az építőipar fejlesztésére 1 százalék esett, A beruházások révén nagyszámú - a megye jelene és további fejlesztése szempontjából nagy jelentőségű - létesítmény készült el. Bőnek ellenére a II, ötéves tervidőszak beruházásairól megállapítható, hogy azok nagy része elaprózott, kis volumenű volt. Például 1965-ben az állami beruházásokra adott összegnek csupán 17 százalékát fordították az úgynevezett értékhatár fölötti létesítményekre. Az utóbbi években jelentősen fejlődött Somogy megye ipara. Több fontos ipari lótesitmóny épült, vagy régi üzemek kerültek rekonstrukcióra. Az újonnan létesült üzemek közül jelentősebbek a Batcsi Lakatosáru üzem, a Tabl Zsákos Ponyvaüzem, a Finommechanikai Vállalat marcali telepe, a kaposvári ós a fonyódi kenyérgyár, és tovább bővült a Kaposvári Ruhagyár, Elkezdtük a Kaposvári Világitástechnikai Vállalat