MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
53. ő. e. 1966. május 24. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (38-123. o.) - 1. Somogy megye III. ötéves tervjavaslata. Tervezet: 40-75
- 27 - A középiskolák fejlesztését a II. 5 éves tervhez viszonyítva, lassítjuk, s ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk az ifjúság "beiskolázásának befolyásolásával a munkaerőszükségiet és fedezet minőségi összhangjának megvalósítására, az oktatásunknak a szakmánkénti igényekhez való igazítására. Az ipari tanuló képzés mellett a középiskoláink szakmai specialitását is - a várható igények és szükségletek ismeretében - előre megtervezzük* Legfontosabb feladatunk egyike a megye szakemberszükséglete és a szakképzés közötti összhang kialakítása. Ennek érdekében emeljük / főleg a hiányszakmákban / az ipari és mezőgazdasági szakmunkástanulók beiskolázását is és többek között megváltoztatjuk a gimnáziumok ós szakközépiskolák jelenlegi 70 - Jo fros arányát, megközelítőleg 5o - 5o fo-ra, Az 1965 évben beiskolázott 124o fő gimnáziumi tanulók száma 197o-re 79o főre csökken le / 36 %~os csökkenés /, s ugyanakkor az . 51o fo szakközépiskolai tanulók számát 760 főre emeljük meg. / 5>o %-os emelkedés / Egyedül a Kaposvári Közgazdasági Technikum uj épületének felépítését tervezzük, amely a II. 5 éves' tervidőszak alatt nem nyert realizálást, /Ágazati beruházásból 12 osztályterem./ A középiskolai diákotthonokat azoknál az iskoláknál fejlesztjük, amelyek szakközépiskolákká alakulnak át, s e^zel a beiskolázási területüket a megye egészére kívánjuk kiszélesíteni. Saját erőforrásból Marcaliban 12o, Balatonbogláron 4o, Nagyatádon 16o, Nagybajomban 60 fh.-es középiskolai diákotthont létesítünk. ** A sz akmunkásképzés tekintetében a III. 5 éves terv időszakában jelentősebb fejlesztéssel számolunk. A tervezett magasabb szakmunkástanuló beiskolázásoknak a feltételeit biztosítani kívánjuk. A MÜM helyiipari tanulóiskola meglévő épülete, az épületben oktatott tanulók száma még megközelítőleg sem tudja az általános iskolát végzott tanulóifjúság szakmai képzésének igényeit kielégíteni. Kaposváron szükséges egy korszerű,s megfelelő