MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
52. ő. e. 1966. március 29. (85-121. o.) - 1. A megyei iparvállalatok 1965. évi népgazdasági tervteljesítése. Jelentés: 87-98
1*fc Az épitőiparon belül melyik az az ág. amit elsősorban fejleszteni kell? Elsősorban az állami epitőipart. Nem azért, mert annak más a cégtáblája, mert ez a következetesen szocialista. Nem ilyen megfontolásból, hanem azért, mert a beruházások volumene, amely a harmadik ötéves tervben lesz, olyan nagy, hogy ezt csak egy jól felszerelt ipari vállalat tudja megvalósítani. Amikor a kapacitás felméréséről van szó, azt vizsgáljuk, hogy milyen értékhatáron jelentkezik az igény és természetes, hogy az,építőipari kapacitást is ennek megfelelően kell alakítani"; Egyetértek azzal, hogy csak ugy egyértelműen elmarasztalni az epitőipart nem volna helyes. Sokkal gyorsabban fejlődött a második ötéves tervben, mint országosan átlagban, A tanácsi építőipar termelési értéke kb. a duplájára nőtt. Nem könnyű ezt a felfutást megemészteni. Másrészt nézzük meg az építkezéseket: nagyon sok hiba van, de ma már nem az az építőipar, mint pár esztendővel ezelőtt. Rendkivül sok nehézséggel kell megküzdeni. Nem letelepített ipar. A legkülönbözőbb helyeken dolgozik, a munkások családjaiktól távol v vannak stb. Az ez évben bevezetésre került kulönélési és munkahelyi pótlék kedvezően fognak hatni. Kedvezően fog hatni, hogy olyan termelékeny munkán.dolgozik, mint a világítástechnikai vállalat, a konzervgyár. Ez lehetővé teszi a bérek megemelését. Egyetértek azzal, hogy vigyázni kell arra, hogy ne legyen eltorzulás, mert ez 1968-ban visszaütne. Szó esett arról, hogy egyes vállalatok a termelésnél a szükségletet nem veszik figyelembe. A vállalatok keresik a piacot. A kereskedelem a szükségletnek megfelelően adja meg a rendelést. Nyilván a vállalat a jövőben sem fog tiltakozni az ellen, ha odamegy egy nagykereskedelmi vállalat és azt mondja, hogy népgazdasagilag szükség van valamilyen árura. Azt fogja nézni, hogy milyen előnyök alapján tudja leszerződni. Ha ilyen baj van,az illető kereskedelmi vállalatot kell szigorúan megbüntetni, aki nem mérte fel az igényeket és olyan import elé állította a külkereskedelmet, ami nem indokolt. Eelfelé kell jelezni ezt a dolgot. Az természetes, hogy nekünk a népgazdasági érdekből kell kiindulni, de Kapós* váron megállapítani például azt, hogy az ország butorellátása milyen, mi sem tudjuk. Tihanyi elvtárs érdekes kérdést vetett fel, A határozati javaslatba be kell venni. Figyelemre méltó amit Rón elvtárs mondott. A társadalmi szervek bevonásával kétségkívül lehet csökkenteni a fluktuácáiót. Behatóbban foglalkozzanak az odakerülő uj munkaerőkkel; Nemcsak fizetés kérdése, hogy nem maradnak meg a munkahelyükön. Jórészük olyan, aki most kóstolja meg az ipari levegőt. Különösen a fiatalok vonatkozásában felhívom a KISZ ügyeimét, erre a dologra. Külön kisérjék figyelemmel. Elsősorban az építőiparról van szó. De nemcsak építőipari probléma, minden iparág érintett, kivéve a rádiócsőgyártás. Egyetértek Róna elvtárssal, hogy a járási pártbizottságokon nincs megfelelő gazdája az iparnak. Szó esett róla. Most már valami történt, de végleges megoldást kell találni,Javaslom,