MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
51. ő. e. 1966. február 10. Rendkívüli ülés (142-151. o.)
4Hf Népünk felelős vezetésének fel kell tenni a kérdést, hogy hogyan tovább. Ezzel szembe kell néznünk. Ez az egész gazdasági reformvita, amely elindult, az összes szocialista államban azt célozza, hogy fejlődésünk meggyorsításának új. útját és módszerét, a helyes gazdasági politika menetét és annak hatékonyabb végrehajtását dolgozzuk ki. Emlékeztetem az élvtársakat arra, hogy a Központi Bizottság 1964. decemberében összegyűjtötte azokat a gondokat, amely a gazdasági élet terén jelentkezett és kidolgozott egy határozatot, melynek alapján hozzákezdtünk 1965-ben ezeknek a feszültségeknek a felszámolásához. Eddig ugy értékeltük, hogy az 1964. decemberi KB. határozat alapján végzett munkánk kezdeti eredményeket hozott. Most már lehet módositani ugy, hogy szép, nagyszerű eredményék születtek. Például a bér- és munkaerő gazdálkodás terén, vagy a munkafegyelem megszilárdításában jelentős a fejlődés. Hoszszu idő után külkereskedelmi forgalmunk aktiv mérleggel fejeződött be 1965-ben. Ennek nagy jelentősége van. Az ország fizetőkészségének erősítése és az anyaggal való okosabb gazdálkodás központi kérdés volt. Amikor a párt 1964. decemberében meghozta határozatát, akkor egy sor intézkedést határoztunk el /ide tartozik a telefon, a benzin stb. árának emelése/, Itt van pl. a takarékosság. Ez a szocialista gazdálkodás lényegéhez tartozik, ha ugy tetszik a törvénye, a mi épitésünkneVti 1966. január 1-ével egy uj népgazdasági té-rvhez kezdtünk hozzá. Ez része a harmadik ötéves'tervnek, s ez összeesett az ár- és bérügyi intézkedésekkel. Rá szeretnék mutatni az egész gazdasági reform lényegére: A közgazdasági tudomány az utóbbi évtizedekben jelentősen fejlődött az egész világon. Tudatosan irányítani egy ország gazdasági életét, szükség van rá, hogy tudományos módszerekkel vezessünk és tudományos módszerekkel gazdálkodjunk, s a tudomány eredményeihez megfelelően hozzá igazítsuk az egész népgazdaságunkat. A kapitalista versenyben, hogy "ki kit győz le", - ez egy lenini tétel. A munkatermeiékenység növelésének az útjából el kell háritsunk minden akadályt, mert meg kell mondanom, hogy ma nálunk a munka termelékenysége nem üti meg a kapitalista országok szintjét. Pedig erre nekünk minden feltételünk adva van. A lényege ennek a reformnak az. hogy a termelékenység növelésének erdekében a technikai- és tudományos vívmányokat igénybe kell venni minden területen. A gazdasági reform ennek az eszköze. Mindezt azért kell megvalósítanunk, hogy népünk életszínvonalát évről-évre emeljük,'a szocialista társadalom teljes felépitését megvalósítsuk. A jelentősége a gazdasági reformnak: Engedjék meg, hogy Kádár elvtárs szavait idézzem, amikor a Központi Bizottság tárgyalta ezeket. "Ezek az irányelvek és ez a gazdasági reform, melyet most elhatározott a párt, hosszú időre szóló feladatot jelentenek. A feladatokat a következők közé sorolhatjuk: Mi 1956 után egy nagy feladatot állítottunk a'párt elé; a munkáshatalom megvédését. Ezt megvalósítottuk. A konszolidáció