MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
48. ő. e. 1965. július 20. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (54-126. o.) - 1. Somogy megye iparának és építőiparának fejlesztése a politikai bizottság 1965. január 12-i határozata alapján. Jelentés: 56-72
. A negye által tervezett igényeket a 2. sz. táblázatban tüntettük fel. Az állami erőből épülő lakások számára vonatkozóan az OT-val megállapodásunk nincs. A javaslatot az képezi, melyet a megye Kaposvár város, illetve járási székhelyeken jelenleg előkészítési stádium alapján meg tud ópiteni. Ugyancsak a korábbi adatokra, valamint az OTP vezetőjével történt megállapodásra hivatkozunk a sorház, társasház, valamint a magánerőből épülő családi házak számainak kialakításakor. A beállított számok évenkénti bontása igényli a lakosság felé történő épitési anyag, legalább jelenlegi szinten való biztosítását, valamint az QTP által folyósitout kölcsön Összegek eddigi ismert számait is. 5»/ Ki kell dolgozni Kaposvár város ivó és ipari vízellátásának és szennyyiz elvezetésének - 80.000 lakosra vonatkozó - fejlesztés' tervét. Az, 1965 évi víztermelés várhatóan 8000 m'/nap lesz. Ez 197o-ig 16,ooo mVhapi mennyiségre fokozható fel. A bővités.felújítási összeg igénye 9 millió forint. Beruházási.igény 4-7é7oo,ooo forint, ezzel a városi lakosság 1 főjére kb. 15o-15o liter vizmen; nyiség biztositható, az ipari üzemek számított vizigény növeked' se mellett. A 80.000 lakosra vonatkozó fejlesztési tervnek, a további feltárási tanulmánytervnek kell megelőzniük, ennek beinditása folyamatban van. 6./ El kell késziteni Somogy megye közúti hálózata fejlesztésének harmadik 5 éves tervét. Az elkészült terv fő.irányelveit a megyei tanács vb. 1965 februárjában megtárgyalta. A KPM. részéről észrevételek hangzottak el a megyei elképzelésekkel szemben, amelyek alapján a tárca és a tr nács részéről elkészült egy-ogy tervjavaslat, melynek egyeztetés jelenleg is folyik, A KPM. az állami utakra 444 millió forintot hozott tervjavaslatában, a tanács javaslata ezzel szemben 574 m: lió forint. As eltérés 45 km olyan, uj útszakasz megépitését szc: pelteti lo millió forint beruházási összeggel, amely a tárca ja vaslatában nem szerepel, valamint az igy még fennmaradó 50 mill"' forintos beruházási összeg eltérése abból adódik, hogy a tanács;