MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

44. ő. e. 1965. január 25. (57-133. o.) - 1. A gazdasági munka megjavítására hozott határozatok végrehajtása a csurgói és a tabi járásban a megyei pártbizottság 1964. május 25-i határozata alapján. Jelentések: 59-77 - Szóbeli kiegészítés: 78

Elvtársak! Elmondhatjuk azt, hogy az elmúlt év nagyon nehéz volt mindannyiunk számára, nehéz volt.a járási elvtársak szá­mára is, és nem tudtuúk minden tekintetben ugy helyt állni, ahogy szerettük volna. A vitában szóbakerült a felvásárlás is. Eb, 98 százalékra tel- . jesitettük felvásárlási tervünket. Elmaradt ezer vagon búza, két és félezer vagon burgonya felvásárlása. Mindkét járásban a sertéstervek teljesítésével is baj van. A marhatervek teljesí­téséről nem is beszélekj mert a tenyésztés érdekében országo­san eltekintettek ettől 5 ; Ezeket azért emlitem meg, mert a csua?­gói és a tabi járásnak is fel kell készülni jobban annak ér­cekében, hogy az idén a terveket teljesítsék, A csurgói járás három év óta kenyérgabona, felvásárlási tervét nem teljesiti, tavaly 4-0 százalékra teljesítette, az idén a megyeinél jobban állnak két százalékkal. A megye azért áll ilyen rosszul ezen : a területen, mert néhány járás elmaradt a terv teljesítésétől; Vegyék komolyabban a határozatok végrehajtását és.a tervek tel­jesítését, mert munkánk értékét a jövőben nem annak tükrében vizsgálják, hogy hányszor beszéltünk a párttitkárokkal, igaz­gatókkal, és hogyan ismertettük a határozatokat velük. Ez is nagyon szükséges, de nem erről az oldaláról kell elszámolni, hanem arról, hogy hogyan teljesítettük a terveket. A tervek tel­jesítése tükrözi a munkánk eredményességét, vagy mutat rá a hibákra. Az elvtársak joggal vetették fel a bürokrácia szaporodását. Elmondták, hogy a csurgói járási mezőgazdasági osztályhoz ta­valy 2.5oo, a tahihoz 4-.000 ügyirat érkezett. Nem vagyunk ab­ban a helyzetben, hogy kimondjuk: ennek.5o százaléka elma-. radhatott volna, de a Kővágó elvtárs által emiitett dolog el­gondolkoztató. Túlbuzgóság tapasztalható a Földművelésügyi Minisztériumnál is és mi mezőgazdasági osztályunk is gyakran mechanikussá válik. Alapjaiban márol-holnapra nem tudjuk meg­változtatni a kialakult ügyviteli rendszert, de külön-külön so­kat tehetünk a helyzet változtatása, javítása érdekében. Nincs olyan törekvés, hogy már itt a megyei mezőgazdasági osztályon próbálnánk differenciálni. Ahogy jön az irat, ugy megy tovább lefelé ugyanazzal a szöveggel. Ez helytelen. Javaslom, hogy bátrabban szálljanak szembe az ilyen felesleges dolgokkal. V Az emiitett káderjavaslat több mint ezer embert érint a me­gyében. Nem felesleges a vezetőkkel érdemben foglalkozni, ezt kell is csinálni rendszeresen. Ez a mi munkánk* Rendszereden segíteni'kell őket, de ilyen nagy papirhalmazt létrehozni fe­lesleges. Az is felesleges például, hogy a csurgói járásban hatszor fel­mérik a takarmányhelyzetet egy évben. Ezt is le lehet redukál­ni. 1 , Nem olyan egyszerűek ezek a dolgok, mint ahogy elmondjuk, mert túlságosan elbürokratizálódtunk, de a járásoknak, a megyének határozottan fel kell lépni az ilyen erősödő tendenciák ellen. Legyünk bátrabbak az FM, vagy; más különböző szakminisztériu­mok felé, tegyünk ésszerűsítő javaslatot.

Next

/
Thumbnails
Contents