MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
46. ő. e. 1965. április 5. (2-70. o.) - 1. A Zselicség fejlesztési terve. Előterjesztés: 4-15 - Határozati javaslat: 16-20
A kormány határozat megjelenése után készítettünk a zselicségre vonatkozóan távlati tervet. A zselicseg problémája nemcsak gazdasági, hanem politikai problémát is jelent. A kormány határodat tanulmányozása után két pontban nem tudtunk alkalmazkodni a határozat szerint. ilicJa ; Az első; a termelőszövetkezeti vezetőkkel é.s tagokkal történt beszélgetések alapján a zselicségban a tehenészetnek van alapja. Legnagyobb rét és legelők itt vannáfc, a pillangósok termesztése jó eredménnyel oldható meg. A másik; a beruházást nem igénylő talajvédelem kérdése. A dotációval kapcsolatban; Zselickiszaludon kisérlet folyik a munkanap dotálására. Azokat az állati termékeket dotál- 'juk, melyek kevés termelőmunkát kivannak. Mi az oka annak, hogy a kenyérgabona területtel vissza akartunk lépni? Jl" termelőszövetkezet véjgez önköltség számítást, és a felvásárlási ár és az önköltség között magas az árkülönbség. A jelenlegi felvásárlási árak mellett és az adott önköltség alakulása mellett a termelőszövetkezetek ráfizetéssel dolgoznak és ennek oka az, hogy ezeket a termelőszövetkezeteket dotációval kell segiteni. Viszont az állattenyésztés elképzelhető, hogy járási szint alatti költséggel is produkálható lesz és ez látszik kivitelezhetőnek. Az erdőgazdasággal történtek tárgyalások, szállítás, fakitermelés, együttműködés érdekében. Azonban 1963 óta nem tudunk a vadkár ügyben megfelelő megállapodásra jutni, es minden értekezleten felvetődik, ha ezen a téren előbbre tudunk jutni akkor a kapcsolatunk jobb lesz az erdőgazdasággal minden vonatkozásban. hozzászólások: Sasi János elvtárs: Véleményem szerint az anyaggal kapcsolatban, melyet a kaposvári járás e végrehajtó bizottság elé terjesztett vitatkozni kéli, mivel vitás a járás elképzelése. Egyetértek azzal, hogy a zselicseg komoly problémát okoz és azzal is, hogy a kaposvári járásnak a különböző termelési mutatóját a zselicseg károsan befolyásolja és azzal is, hogy a zselicségi emberek problémájával foglalkozni kell. Elsősorban meg kellene állapítani, .hogy a zselicségben nagyobb anyagi eszközök rendelkezésre bocsajtásával tudjuke megoldani a problémát, vagy keressük az utat, hogy mi igénél kevesebb befektetést.