MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

44. ő. e. 1965. február 8. Együttes ülés a kaposvári városi párt-végrehajtóbizottsággal (134-209. o.) - 1. Kaposvár város ipari, kommunális és városfejlesztési feladatai. Jelentés: 136-146

- 9 ­!Üb A harmadik ötéves terv során nagyobb lakásépitési számot kapjunk szerintünk ez az igény jogos. Mi az igényt az or­szágos szervek elé terjesztjük és azon leszünk, hogy mi­nél többet épitáünk. Meggyőződésem, hogy az 1965-ös tervet is megvalósítjuk, mint az 1964—est megvalósítottuk. A vitában felvetődött a szolgáltatások helyzete és B. szol­gáltató ház kérdése. Ezzel kapcsolatban az OKISZ-szal foly­tatunk tárgyalásokat, az ezzel kapcsolatos tervet elkészít jük és 1966-ban hozzá lehet kezdeni a megvalósításához. A szolgáltatásokkal kapcsolatos problémákra vonatkozóan a megyei tanácsot terheli a felelőség. Sok probléma van a ' megye területén és a Balatonparton is. Ebben az évben el­készült a tervünk, amely a harmadik ötéves tervet is je­lenti , igyekszünk e téren is mindent megtenni. Az irodaház építését nem tudjuk, hogy miért szüntették meg. Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy vizsgáltassa meg mi az oka, és a mulasztásért vonják felelősségre az ille­tékeseket. A közétkeztetéssel kapcsolatosan; Szikora elvtárs hozzá­szólásában foglalkozott ezzel a kérdéssel. Jelenleg a Béke-szálló konyhája a nagyobb kapacitást nem birja. A Béke-szálló felújítása és a"Korona-szálló megépítése 1967-ben megvalósul. A Korona-szállóban 2000 főnek lesz étkezési lehetősége. További elképzelésekről kérünk konk­rét javaslatokat, hogy ezt a kérdést is megtudjuk oldani. Sok bírálat hangzott el a városi tanács közlekedési osz­tályára vonatkozóan. Az a véleményem, hogy az elvtársak akarjág a város közlekedési problémáinak a megoldását én csak a merevségüket nem tartom jónak és azt hogy több esetben az elvtársak'a maguk igaza érdekében vitatkoznak. Nagyobb rugalmasságot várunk a jövőben, de ezt a rugal­masságot nem ugy kell elképzelni az elvtársaknak, hogy be­nyújtják az igényt, hanem időben és a ráros rendezési terv­hez igazítani lehessen ezeket az igényeket. Farkas elvtárs hozzászólására válaszolva; egyetlen léte­sítmény tervét ismerjük, a többi még nincs megállapítva az észak-keleti városrészre. Végezettül véleményem szerint a városi"vezetés párt vb. tanács vb. a feladatok megoldása érdekében a megyei, szer­vekkel együtt igyekeznek a feladatokat megoldani. A jövő­ben azonban sokkal nagyobb öntevékenységet várunk a város­tól, sokkal tervszerűbb kezdeményezéseket, és meg kell ja-*­'vitani a társadalmi munka terén lévő fogyatékosságokat is, az igényeknek megfelelően. Somogyi József elvtárs; általában egyetértek a felszólaló elvtársakkal és megkö­szönöm azt, hogy a problémák megoldásához igyekeznek hoz­zásegíteni bennünket.

Next

/
Thumbnails
Contents