MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
50. ő. e. 1965. november 23. (63-102. o.) - 2. Az MSZMP SÁÉV Üzemi Bizottságának gazdaságszervező és politikai nevelő munkája. Jelentés: 88-94
^ 6 .6 Nehezebb a helyzet a szétszórt falusi munkásszállásokon. Az emborek nevelése és a politikai n^velőmunka e helyekon kevésbé szervezett, ezért szorosabb kapcsolatot kell kiépitenünk a járási pártbizottságokkal, hogy bevonják a párt- és tömegszervezati munkába a községekben lakó dolgozó inkát. * V. A III. Ötéves tervben válla latunkra még nagy feladatok megvalósítása vár: Mintegy 4oo.ooo.ooo forintos beruházás kivitelezésére kell felkészülnünk. Fontos'feladatnak kell tekinteni, hogy o "Tegyünk többet'Somogyért 11 mozgalombafj/az épitőipari munkások is aktiv részt vállaljanak. Evégett na>?y felelősség hárul a pártbizottságra. Célunk fokozni a kommunisták harcosságát, megérttetni a vezetőkkel, hogy nem tűrhetik el'szó nélkül a párt xíolitikájávai ellentétes állásfoglalást, cselekedetet. Pártszervezeteinknek többet kell foglalkozni azokkal a párton kívüliekkel, akik szakmai-politikai képzettségükkél és fedhetetlen magatartásukkal, mint tagjelöltek számit ásba jöhetnek. Meg kell teremteni a szó és a tett egységét, ez annál is inkább fontos, mivel egyik másik gazdasági vezető nem őszinte sem a megyei vezetőkhöz, sem a vállol:.t igazgatójához. "*'" Fontos, hogy erősitsük az üzemi demokratizmust ós a gazdaságos szemléletet mind a párton belüliek, mind a párton kivüliek körében. Jobban kell segítenünk a jövőben a szocialista munkaverseny-mozgalom elterjesztését 5s az üzemi tanács munkáját. E téren még valóban csak a kezdeti lépéseket tettük meg a pártbizottság megalakulása óta. Meg kell szerveznünk a téli munkát, mégpedig ugy, hogy a jövő év első'negyedéviben az éves programnak legalább 18 %-át teljesitso vállalatunk. A további feladatainkra vonatkozóan határozati javaslatot aaa terjesztünk a v.b. elé, mivel az MSZMP KB ós a Somogy megyei Pártbizottság ópitőiporrcl kapcsolatos határozatai továbbra is időszerűek s jól megszabják tennivalóinkat. 'Továbbra is a határozatok következetes végrehajtásira kell mozgó sitanunk. ÉM Somogy megyei Állami Épitőipari Vállalat MSZMP Végrehajtóbizottsaga •\