MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
48. ő. e. 1965. augusztus 17. (183-237. o.) - 1. Somogy megye 1965. I. félévi gazdasági terveinek teljesítése. Jelentés: 185-190
• 6 Vágónarhából 16-, vágósertésből 89 ezer darabot vásároltak fel a félév folyamán, az előbbiből 11 százalékkal kevesebbet", az utóbbiból 6 százalékkal többet, mint az előző év első felében. A szerződéses fölvásárlás éves előirányzatának vágónarhából 43 százalékát, vágósertésből pedig 4o százalékát vásárolták feí a félév végéig. Szerződéssel az éves irányszánnak vágónarhából 7o-, vágósertésből 94 százalékát biztosították. Az 1965. I. félévi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Megyei Pártbizottság 1965. január 22-i határozatának válóraváltása, illetve az időközben jelentkező nehézségek leküzdése érdekében a párt-, állani és tönegszervezetek, vállalatok fokozott erőfeszítése szükséges, A lenaradás behozása, az éves terv teljesítése érdekében nozgósitani kell a negye nunkásságát, egész lakosságát. Különösen az alábbiakra kell fokozott gondot forditanii - az I, negyedévben elkészített intézkedési terveket azoknál a vállalatoknál, ahol nagyobb arányú lenaradás tapasztalható,felül kell vizsgálni, és intézkedni kell a lenaradás pótlásáról^ - a termelési tervek maradéktalan teljesítésének szén előtt tartása nel-' lett nagyobb gondot kell fordítani a minőségi követelnények fokoaására* A terv lenaradás behozására irányuló törekvések következtében ugyanis számolni kell a minőségi szempontok esetleges háttérbe szorításával; - a globális termelési tervszámok teljesítésén tulnonően fokozottabban ellenőrizni kell a kiemelt gyártmányok termelési tervének teljesítését, különösen azoknak a termokéknek az esetében, ahol a túlteljesítés kívánatos. • Kaposvár, 1965; augusztus 4. Tihanyi Zoltán sk. MNB, negyei Igazgatóság vezetője Vlda József sk, KSH negyei Igazgatóság vezetője 396/1965. \