MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

48. ő. e. 1965. augusztus 17. (183-237. o.) - 1. Somogy megye 1965. I. félévi gazdasági terveinek teljesítése. Jelentés: 185-190

Jelentés Somogy megye 196£, I. félévi gazdasági terveinek teljesítéséről Az 1963, évi népgazdasági terv megyénkre eső feladatait az MSZMP Somogy megyei Bizottságának f, év január 22-i Ülésén hozott határozatok szabták meg. Az azóta eltelt félév értékelése során megállapítható, hogy a gazdasági szervek munkája, valamint a párt- és tömegszervezetek erőfeszítései nyomán megyénk alap­vető termelési ágazataiban jelentős eredményék születtek. Előre nem látott ese­mények és különböző hibák miatt azonban több területen számottevő lemaradás ta­pasztalható. Az I, félévi gazdasági helyzetet főbb vonásaiban az alábbiak jellemzik: *%&2& Megyénk ipara a második ötéves terv befejező évében - az előző évhez hasonlóan ­az országosnál jóval magasabb termelési tervfeladatot kapott: mig az ország'ál­lami iparának termelése a terv szerint 1965. évben az előző évhez viszonyítva 3,4 százalékkal növekszik, addig megyénk állami iparában a terv közel 2o százalé­kos emelkedést irányzott elő, A nagyobbarányu fejlesztést megyénk ipari elmaradottsága indokolttá tette. A terv első félévi teljesítése azonban egyes szektorokban kedvezőtlen, az első ne­gyedévi torvlemaradás a II. negyodévben folytatódott, illetve tovább növekedett: a minisztériumi iparvállalatok 11 százalékkal, a tanácsi iparvállalatok'8 száza­lékkal maradtak le 1965. I; félévi vállalati teljes termelési tervüktől, E le­maradás behozása csak a II, félévi terv 7-8 százalékos túlteljesítésével lehet­séges, A minisztériumi Iparhoz tartozó gyáregységek. - melyek ilyen tervvel rendelkeznek - termelési tervüket teljesítették, kivéve a Villamos Berendezés és Készülék Mü­vek 61* sz,'Gyáregységét /volt TRANSZVILL/, moly csak 95 százalékos tervteljcsi­tést ért ol, A szövetkezeti ipar 2 százalékkal túlteljesítette I, félévi tervét. Az állami iparvállalatok tervtől való lemaradásának okai között jelentős szerep jutott a vállalatoktól független olyan tényezőknek, mint a nem kielégítő anyagel­látás, a szokatlanul esős időjárás, a megrendelők részéről történt kötbér-mentes rendelés visszavonások. Ezeken túlmenően azonban számottevő mértékbon befolyásolták a lemaradást a válla­latoktól függő olyan tényezők is, mint a kellő szervezettség hiánya, az anyaghi­ány leküzdésére irányuló erőfeszítések elégtolonségo, illetve az anyaggazdálkodás torén megnyilvánuló tervszerütlenség, az uj gyártmányok bevezetéséhez szükséges előfeltételek biztosításának hiánya. - A Ruhagyárnál az I, és a II, negyedévben is érvényesült a negyedév-végi "haj­rá'*, valamint a normafolettiség /a félév végén közel 4 millió Ft összegű nor­mafoietti alapanyag-készlettel rendelkezett a vállalat/. Az I, negyedévben több, mint 23o-szor változtatták az egyes modellek gyártását, /Ez csak rész­ben magyarázható az ütemtelen anyagboérkezéssel./ Egyik hónapról a másikra igen jelentős a vállalatnál a munkások átlagos teljesítményszázalékának in­gadozása. Annak ellenére, hogy áprilisban norma-kiigazitás volt a vállalat­J98/1965. . / ,

Next

/
Thumbnails
Contents