MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

39. ő. e. 1964. június 15. (121-165. o.) - 1. A megye állattenyésztésének helyzete az 1963. szeptember 9-i megyei párt-vb határozat végrehajtása alapján. Tájékoztató jelentés: 123-138

- 8 ­Azt hiszem, ha ezt a tanácskozást jól előkészitik az elvtár­sak, akkor a megyei vezető elvtársak tárgyalása eredményes lesz. A másik problémaf véleményem szerint amit nekünk napirendre kell tűzni egy alkalommal, az a mezőgazdasági beruházások helyzete, - a második félévben gondolom • olyen összefüggés­ben, hogy a mi állatállomány programunk megvalósulása ettől függ. Itt már rendelkezésre #og állni a tapasztalat, amiről Bőhm elvtárs beszélt. Hasznosnak bizonyulnak a járási megbe­szélések is, a saját rezsis beruházások is. Az abrak helyzetről; messzemenően egyetértek azzal, amit Takács elvtárs mondott. Minden íjózan érv a mellett szól. Az a javaslatom, hogy ebben az ügyben azonnal irjunk a K.B. mezőgazdasági osztályának, az FM-nek és az Élelmezésügyi Mi­nisztériumnak is. De előzőleg Tobak elvtárs Dimény elvtárssal váltson szót, és megkérjük Bőhm elvtársat, hogy ezt az állás­pontot képviselje a megyei tanácsok értekezletén. Még egy néhány dologra reagálok, amit a vitában felvetettek az elvtársak; Takács elvtárs mondta a keverő üzemek hálózatának kiszélesítését. Erről Bőhm elvtárs tett emlitést, hogy tárgyal­tak róla. Meg van az elképzelés a harmadik 5 éves tervben. Azonban a Gábonatröszt vezetőivel - a trösztön keresztül ­addig is lehet szorgalmazni, hogy megoldást találjanak. Itt fi­gyelembe lehetne venni, amit Valter elvtárs mondott a nagyobb tsz-ekkel kapcsolatban. Szóvá tette Takács elvtárs a Tbs-mentesités problémáját is. Az a javaslatom, hogy a szakemberek vegyék elő ezt a témát. Véleményem szerint a felemáő**állapotban értelmetlen az erőlkö­dés. Amennyivel elbirunk, tegyük tisztába a községekben is, ezi a dolgot. Szóvá tette Takács elvtárs a brucellózis problémáját is. Ezt a kérdést vizsgálják meg a szakemberek és tegyük he ­lyére komolyságának megfelelően, de a szakemberek tféleménye legyen a fő. Nagyon igaza van Takács elvtársnak a baromfi - kérdésben, hogy wgyik oldalát szépen megoldottuk^ a másik oldalát elhanyagol ­tuk. Javaslatunk az, hogy a Mészöv vezetőivel ebben a dologban beszéljünk, tisztázzuk és körvonalazzuk azt az igényt, amit várunk az ÍMSzvből a felvásárlás terén. Szóvá tette Takács elvtárs a mi intézkedési tervünk probléma ­ját, hogy nem tárgyaltuk meg ezeket a problémákat. Tobak elv ­társ válaszolta, hogy ezt konzultáció előzte meg. Ez igaz . De az is igaz. hogy az intézkedési tervek nem kerültek olyan állapotba a járások felé. hogy ez napi politikai kérdés. Sze­rintem nagyobb hatékonysággal kell ezzel foglalkozni. Jobban politizálni a probléma körül. Az a véleményem, ami Bőhm elvtársnak is - hogy változatlanul tartsuk'magunkat ahhoz, amit az intézkedési tervben meghatá ­roztunk. Egyetértek azzal is, ami szerepel a jelentésben - de az intéz­kedési terv vitáján is szó volt róla - az érték különbség meg­hitelezéséről. Szükségtelen ezt minden járásban szóvá tenni, dokumentáljuk ezt inkább és intézkedjünk benne.

Next

/
Thumbnails
Contents