MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 1. A megye párt- és állami vezetésének helyzete a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 66-80

- 17 ­Á magam részéről egyetértek Németh elvtárs által elmondot­takkal, ahogy Ifémeth elvtárs elemezte, hogy alapjába véve helyesén oldottuk meg a kérdéseket. Egy-két területen az intézkedések helyessége, csak a további munka végzése után lesz bebizonyítva. Vannak területek, ahová nem rég kerül­tek új elvtársak. Az elmúlt időben sok problémával, sok emberrel kellett foglalkozni. S dolgok rendezését az élet követelte meg és helyesen cselekedett a Végrehajtó Bizott­ság a dolgok rendezésében. A Végrehajtó Bizottság intézke­désével kapcsolatban 3 személlyel kapcsolatos panasz me­rült fel. Idegnyugtató az, hogy a felső szervek is helybe hagyták a Megyei Párt Végrehajtó Bizottság intézkedéseit a személyeket illetően. Problémák elsősorban a Kegyei Tanácsnál vetődnek fel. Ezek várhatók is volt alt, hiszen személyeket érintő intézkedések történtek, nem könnyű ezeknek az embereknek a helyükre áll' ni, s ez az állapot egy kicsit neheziti és nehezíteni is fogja a Hegyei Tanács szűkebb vezetésének helyzetét. Magá­nak a Hegyei Párt-Végrehajtó Bizottságnak türelmesen igazs' ságosan a munkába be kell vezetni ezeket az embereket, a vélt sérelmeket fel kell számolni, hogy ezek az emberek megtalálják a helyüket azon a területen,ahol nekik dolgoz­ni kell. Ilyen fontos államhatalmi szervnek, mint a tanáci a párt szerepe, feladata sokkal több gondot erdemei a jö­vőt illetően. ííem véletlen volt az, hogy a kritikai szel­lemmel volt baj a fanácsnál. A jövőt illetően sokkal nagyo" zigyeimet kell fordítani e dolgokra is. A jövőt illetően tudunk segíteni a tanácsnak, tud segíteni a felsőbb szerv is, s ezt igényli maga a tanácsszerv is és az ott dolgozó elvtársai is. Ha a jelenlegi helyzetről beszélünk olgan következtetést vonhat unit • le a magunk számára, hogy a tett intézkedések akár személyeket illetően, akár más probléma: megoldásában fogja gyümölcsöztetni a hatását, s ugy értékelem, hogy a helyére tudtuk tenni e -cntos szerv tevékenységét, s a jö­vőre vonatkozóan e szervnek sok lesz a t..nni valója. Tájékoztatójában továbbá Németh elvtárs néhány járási veze­tés helyzetét elemezte. Ha megnézzük Nagyatádi vagy fabi járásokat mind a két helyen elgondolkozok, hogy tudunk vál­toztatni a jelenlegi körülményeken. Pl. Hagyatádnak sze­mélyi segitsá et is kell adni a vezetéshez, s talán ez se­gíteni fogja a Járási Tanács vezetésének kérdését is, s a problémákat gyorsabban feltudjuk számolni, Nem ilyen köny­nyü a tabi járási tanács vezetésének helyzete, kővágó elv­társ nem altarja megfelelően látni a helyzetet, s cj-y sor kérdésben felvetődik, hogy alapos vizsgalat után hlovágó elvtárs eltudja-e látni a feladatát. Szerintem ezt nem lesz könnyű megoldani. Siófok sem olyan terület, hogy meg­felelő képet tudjuít adni. A Járási Tanácsnál lévő problé­mait érződnek más területen is. A Hegyei Végrehajtó Bizott­ságnak gondos munkát kell végezni, hogy megállapítsuk azt, hogy mi a helyzet a Járási Tanácsnál Siófokon. Alapos érté-

Next

/
Thumbnails
Contents