MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
39. ő. e. 1964. június 15. (121-165. o.) - 1. A megye állattenyésztésének helyzete az 1963. szeptember 9-i megyei párt-vb határozat végrehajtása alapján. Tájékoztató jelentés: 123-138
5 h{ U/ T o b a k István elvtárs; Egy-két kérdéshez szeretném elmondani a véleményemet, általában, amiket az elvtársak felvetettek, azzal teljes egészében egyetértek. Ezeket a javaslatokat ugy fogadjuk el, hogy a problémákat, a következő időben - ezek - ezemelőtt tartásával igyekszünk, megoldani. Takács elvtárs vetette fel, hogy a fertőzés egyre szélesebb keretekben jelentkezik a termelőszövetkezetekben, s ezt a bevitt tenyészállatokkal is terjesztik. Ez kétségtelen. Ezt meg lehetne ugy akadályozni, hogy nem viszünk be tenyészkanokat. De nem hiszem, hogy ez a brucellózis mentesítésnek az oka. 4-0 kg.-os korában még elbírálni nem lehet. Sem tudom, hogy ez az ut járható—e, minden-esetre gondolkodni kell rajta, hogyan tudjuk ennek a kártételét csökkenteni. A másik dolog, amit szintén Takács elvtárs vetett fel, hogy járásokkal nem lett megbeszélve a fejlesztési program, s ehhez szükséges a helyi ismeret. Ugy tudom ez nem igy van. Mi a járási mezőgazdasági osztályvezetőkkel és a járási tanács ille tékeseivel folytattunk megbeszélést, tehát az ő véleményük ismeretében készült ez el. Javaslatunkat a titkárság elé vittük és itt figyelembe lettek véve azok a szempontok, amelyeket a járás ezeken az értekezleteken képviselt. Most is azt mondom, hogy többé-kevésbbé reálisak ezek, felmértük az anyagot. Ami az én aggályomat.: illeti - amit a kiegészítőben elmondtam a sertésállományra vonatkozóan - kétségtelen, 1964. II-ban pontosabban senki nem tudta ebben a megyében. Több jelből kiindulva számitásokat lehet végezni, de, hogy pontosan megtudjuk mondani, ahhoz meg kellett várni a Statisztikai Hivatal felmérését. JSz is + - lo %-al tolódhat el. Nem csoda, hogy ebben az időben kétezret tévedtünk. Egyébként a többi kérdéssel egyetértek, amit Takács elvtárs felvetett. Róna elvtárs tett fel egy-két kérdést hozzászólása során; mi lesz a napos csibe állománnyal, a keltető állomások nem é épülnek meg. Az anyag felveti, hogy napos-csibe hiánnyal kell számolni. Sajnos ez igy van. Ha a keltetőállomás nem épül meg, akkor a jövő évben naposcsibe hiáfknyal kell számolni. Már pedig kapacitás hiányában ugy néz ki, hogy nem épül meg. már is jelentkeznek problémák. Azt kell elérnünk, hogy a jövő évben ez a beruházás korán meginduljon és termeljen, A beruházásokra vonatkozóan nem kivánok reflektálni, erre Bőhm elvtárs bővebben kitért, A közös üsző-állomány hogyan van biztosítva? Erre az intéz kedési tervet kidolgoztuk, ami biztosítja az előirt fejlődést. Rendelkezésre áll a tsz-ekben az az alapanyag, ami a meglévők selejtezését, valamint a fejlesztést is biztositanu tudja. Hogyan van biztositva a felvásárlási tervek teljesitése ? Ugy néz ki, hogy ez évben minden termékből - még tojásból is -