MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 1. A megye párt- és állami vezetésének helyzete a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 66-80

lo - *****T\ Egyik leggyengébb pontunk a falusi vezetés megoldatlansága szövetkezeti, állami és pártvonalon sok helyen. De elmond­hatjuk róluk, hogy alapjában véve a többség becsületesen helyt­áll, lehet rájuk-s^ámitani. Természetesen fokozottabb segít­ségre és nevelésükre gondolok A pártbizottságok és a tanácsok kapcsolata: Megítélésünk sze­rint alapjában véve jó, egészséges a fejlődés. A kölcsönös bizalom és megbecsülés érvényesül majdnem mindenütt. A tanácsok pártellenőrzése is jobb, azonban még nem elég konkrét. Első­sorban itt kell konkretizálni ahhoz, hogy lent is meg lehes­sen követelni. Egy példát szeretnék elmondani: Sokat'ksereg­tünk azon, hogy a tanácsi üzemek korszetütlenek. Tudjuk, hogy kevés a forint a műszaki fejlesztésre. 1962-ben 3 és fél mil­lió forint volt, de ennek is csak 4-3 százalékát használták fel. Ez felveti azt is, hogy a mi ipari osztályunknál és a tanácsnál is hogyan mennek a dolgok. Még azt a kevés lehető­séget sem használjuk fel, ami adva van. Ez arra int bennün­ket, hogy az általánosságban mozgunk. A sok ellenőrzés helyett konkrét munka legyen. A tanácsválasztások után a helyzet ugy alakult, hogy több ezer uj ember került a közéletbe. Az a fő feladat, hogy ezeket az embereket be kell vonni a munkába. A megyei tanács vezetésének jelenlegi helyzete: A YB. veze­tése Bőhm elvtárs odákuldésével. Szigeti elvtárssal erősö- . dött. Sugár elvtárs munkába állása is komoly reményekre jo­gosit bennünket. Erősödött az osztály vezetése is, - Műdig József, Kovács Endre és legutóbb Yarga elvtársai. A munka fogja eldönteni, hogy milyen vezetők lesznek. Nagyon bizunk bennük és segíteni kell őket munkájukban. Tájékoztathatom az elvtársakat arról, hogy a YB. vezetése a tanácsnál megoldódott. Jól alakult és nyugodtak lehetünk a felől, hogy elvi vezetés van. Igen nehéz helyzetben vették át az elvtársak a vezetést. ITehéz körülményeket vont maga után a László és Hornyák féle huza-vona. Jogos amikor azt mondom - és nem udvarlásként hangzik - hogy alapjában véve dicséretet érdemelnek az elvtársak az ott végzett munkáju­kért. A munka normális menete a biztosíték arra, hogy foko­zatosan kezd. helyreállni a tanács becsülete. A legteljesebb bizalmat biztosítjuk az ott dolgozó elvtársak számára. László elvtárs kiválása nem okozott problémát, iíem érezteti károsan hatását. Sugár elvtárs fiatal, de néhány hónapon belül eléri, sőt túlszárnyalja László elvtárs vezetési szin­vonalat az adott területen. Az is igaz, hogy mind többet várunk a megyei tanács vezeté­sétől jelenleg is és a jövőben is. Ezt a növekvő feladatok követelik meg. Milyen problémákat, hibákat látunk mégis: Alapvető hibáról nincs szó. Bőim elvtárssal több részlet-kérdést, észrevételt menet közben megtárgyalunk. Pl. legutóbb a múlt hét csütör­tökjén tárgyaltunk. Kisebb-nagyobb dolgok mégis előfordul­nak. Az egyik ilyen dolog - és ez figyelmeztető számunkra -

Next

/
Thumbnails
Contents