MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

37. ő. e. 1964. március 16. Rendkívüli ülés (52-113. o.) - 1. Pártbizottsági ülés anyagainak előterjesztése. Szóbeli beszámoló: 54-76

' "P A 6. pont végén az állatorvosokkal május l-ig tanácskozást kell folytatni helyett tartani. Az utolsó bekezdésbe helyes lenne bevenni, hogy termelő­szövetkezeteink a szükségleteknek megfelelően kössenek ösz­töndíjas szerződést tanulni vágyó fiatalokkal. Dr. Takács István Elvtárs: Illés elvtárs előterjesztésével egyetértek, megfelelő ala­pot nyújt a mai vitához. Ténylegesen nagyon sok mindennel lehetne az anyagban foglalkozni én egy dolgot javaslok; a termelőszövetkezeti beruházások kérdését bevenni. Ez meg­győződésem szerint égető és fontos kérdés és az év első napjától kezdve harcolni kell, nem várja júniusig. Ezzel kapcsolatban emlitem meg, hogy a határozati javaslat 3. oldal 4. pontja szerint a közös állomány növelésének férő­hely feltételeit már 1964 évben biztosítani kell. Én nem tudom, hogy elfogadható mondat ez igy, attól tartok, hogy a feltételeket nem tudjuk megteremteni. Különösen, ahogy Illés elvtára a beszámolójában elmondotta, én attól tar­tok, hogy ennek nincsenek meg a feltételei és egy kicsit meg is nyugtatjuk magunkat azzal, hogy biztosítani kell. A rét és legelők javítására hasznos lenne felhívni a jelen­lévők figyelmét az PM. rendeletére, melyben az állam in­gyen bocsájtana vegyszert a rétek és legelők gyomirtásá­hoz, ha ezt az idén megtudnánk ragadni, akkor talán segí­tene ezen a sokat vitatott területen, hogy előbbre tud­nánk jutni. Véleményem szerint volna még egy kérdés amit érdemes vol­na megbeszélni; egyre élesebben vetődik fel az állami ér­dek, a szövetkezeti érdek összhangja, egyre jobban bot­lunk torz álláspontokra, itt lenne a helye, hogy erről a kérdésről is legyen szó. Végül a határozati javaslathoz lenne néhány észrevételem: Én szerintem az előterjesztést ami elhangzott, azt a hatá­rozati javaslat nem tükrözzi kellően, a határozati javas­lat leszűkül. Szükségesnek tartanám, hogy a határozati javaslatba be­venni a szövetkezetek életében a politikai vonatkozású kérdésekben, mik a helyes álláspontok, a szövetkezeti demokrácia, a háztáji gazdaság kérdésében pedig állami j érdek, szövetkezeti érdek stb. Helyes lenne ha hasonló i vonatkozásban, mint szó esett róla, a párt feladatókról, a pártszervezetek feladatairól is szó esne. Észrevételem még az volna végül, hogy nem-e sok tanácsko­zást javasolunk, most már dolgoznunk kellene. Ilyen pld. a kukorica ankét járásonként, tanácskozás az állatorvosok részére és ezeket április hónapban kellene lebonyolítani. Megkellene gondolni, hogy neme önmagunkat is túlterheljük.

Next

/
Thumbnails
Contents