MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
36. ő. e. 1964. február 24. (169-236. o.) - 2. A megyei pártbizottság 1963. évi gazdálkodása. Beszámoló jelentés: 186-201 - Szóbeli kiegészítés: 202
f - 27 - _—-—-' Ha bebizonyosodott az, hogy mi rosszul terveztünk, akkor vonjuk le a konzekvenciát és az elkövetkező időkben a hl bakból okulja küszöljük ki az elkövetett hibákat. D e c s i József Elvtára; Elvtársak igen nehéz helyzetben vagyok a Végrehajtó Bizottság tagjai előtt, azt hiazem nem kell külön kommentárt fűzni azokhoz a birálatokhoz, amelyek elhangzottak az elvtársak hozzászólásából és Illés elvtárs tájékoztatása által. Egy-két dologra szeretnék reagálni: kétségtelen, hogy az osztály irányitása, vezetése nem volt megfelelő és a jelen pillanatban sem az. Még egy hónapja annak, hogy elkezdem dolgozni. Személyemet illetően: Talán azzal kezdeném amikor Illés és Nagy elvtársakkal beszélgettünk e problémákról ott döbbentem rá, hogy miért is nem voltam én bizalommal az elvtársai hoz, hiszen ezekkel az elvtársakkal 1949-től együtt dolgozok. Először magamban gyávaságnak neveztem, Illés elvtárs hiúságnak nevezte. Valóban gyáva, hiú ember voltam, hogy nem tártam fel a Végrehajtó Bizottság előtt a problémákatNemcsak a pénzfelvétel, ez megtérült, de nem is erről van itt szó, amikor ez a dolog volt elveszítettem magamat, s éreztem, hogy nincs erőm fellépni erkölcsi problémákkal szemben, mert súlyos dolgokat követtem el, de biztam abban, hogy rendezni tudom ügyemet. Elindultam 1960-ban egy olyan utón, ahol kevés ember tud megállni, én megálltam, s felszámoltam azokat a problémákat, amelyek személyemmelkapcsolatban felmerültek. Talán a betegségem sem fajult volna el idáig, ha nem kerülök ilyen helyzetbe. Az osztály munkáját sem tudtam vezetni, ugy ahogy kellett volna. Én magamban levontam a következtetést és amennyiben kapok módot rá a Végrehajtó Bizottságtól én jóvá teszem az elkövetett hibámat és arra teszek Ígéretet, hogy ha a Végrehajtó Bizottság hozzájárul adjon határidőt arra, hogy akár az osztály munkájának szervezettségét, akár magatartásombeli problémákat mégegyszer felül vizsgálja és állapitsa meg, hogy betartottam-e a szavamat. A garázs problémával kapcsolatban: Nincs mentségem, én nem akarom azt mondani, hogy csak arról van szó, hogy vissza éltek a bizalommal, ez kell, hogy legyen a munkatársakkal szemben. Amikor Mánditól elvettük a garázst komoly hiba volt, hogy a kezébe adtuk a raktár vezetését, ez létszám hiány miatt volt. Jelenleg az épület gondnoka a raktáros. Fülöp Bélával kapcsolatban: nem kell a Végrehajtó Bizottságnak állásfoglalni személyével kapcsolatban, jnivel nem állománybéli dolgozó. December hóig volt szerződése amig Hanicska elvtárs katona volt, itt dolgozott amikor le kellett tartoztatni.