MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

36. ő. e. 1964. február 24. (169-236. o.) - 2. A megyei pártbizottság 1963. évi gazdálkodása. Beszámoló jelentés: 186-201 - Szóbeli kiegészítés: 202

ÜJS -18 ­nál a jutalom keretből. A befagyasztások egész sora stb. Ebben a dologban is őszintébben kell a problémákhoz nyúlni. Azt mondtam, hogy nem jött Decsi elvtárs sem felénk, hogy se­gitsünk, nem mondta, hogy ilyen púpot cipel magával. Ha nem tárjuk fel a Központi Bizottság előtt ilyen őszintén, akkor most nem kerül felszinre. Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy az elhangzott szóbeli tá­jékoztatót az irásos jelentéssel összefüggésben tárgyalja együtt. Wie derman János dr. elvtárs: Mint a revizios bizottság elnöke is tájékoztatást kivánok tenni, a VB-nek javaslom, hogy elsősorban a Mandi-üggyel kapcsolatban az elhangzottakat vegye figyelembe alaposan, s a pártapparátus­ba nem megfelelő személyeket el kell távolitani. A revizios bizottság vizsgálja a Mándi-ügyet, hogy milyen sze ­repe van az önköltség ilyen alakulásában, így jutott tudomásunk­ra, hogy olyan emberek is kerültek be az apparátusba, akik nem alkalmasak arra, hogy itt dolgozzanak. Pl. Fülöp Béla, aki ötöd­ször van a biróság előtt. Az ügyek vizsgálata kapcsán ezek olyan dolgokra mutattak rá, ame­lyek nem teszik alkalmassá arra, hogy itt dolgozzon. En is tár­gyaltam olyan ügyet, mely vele volt kapcsolatos. Ittasan vezetett és karambolt okozott, majd a biróság előtt rá ­kente a felelősséget a barátjára. Csak a bisonyitások súlya alatt ismerte be, hogy ő volt a bűnös. Nem beszélve arfól, hogy ötödször van biróság előtt. Ettől függetlenül vizsgálja meg a Végrehajtó Bizottság az itt tartózkodását, de az a véleményem, hogy az apparátusból menjen el. Szőke Pál elvtárs ; ügy tudom, hogy az előző jelentésben is felmerült a nyilván­tartással kapcsolatos probléma. Nagyobb erélyességgel kellene intézkedni ebben az ügyben. A jelentés azzal kedzi, hogy jónak kell értékelni az osztály munkájában azt, hogy a tervet teljesitették. Részemről bizonyos mértékig visszatetsző volt az, hogy a sze­mélyi kiadások és költségek növekedtek. A 6.000.- Ft-os túlóra kifizetése bizonyos fokú felelőtlenséget és lazaságot mutat. Annak ellenére, hogy meg lett tiltva ugy látszik mégis lehetett idegen kocsikat behozni a garázsba maszek alapon. Eléggé komo­lyan fel lehet vetni a felelősség kérdését Mándi elvtárs felé. Nem tudom Mándi elvtárs lett-e menetközben figyelmeztetve, volt neki garambolja is.Nem valami helyes dolog az, hogy erről nem beszéltünk.

Next

/
Thumbnails
Contents