MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

43. ő. e. 1964. december 28. (208-243. o.) - 3. Különfélék: - c.) A Fonyódi Járási Tanács vb-elnökének ügye. Szóbeli tájékoztató: 235-236

D o E b ó v á r 1 László elvtárs: íTem akarom kétségbe vonni amit Bőhm elvtárs mondott, de utána én is kint voltam a járásban, amikor újból szóba kerültek ezek a dolgok, hogy milyen az együttműködés. Bagó elvtárs ugy nyi­latkozott, hogy nem foróirozza ezeket a kérdéseket, mert a me­gyei tanácson megmondták nekik, hogy mihez tartsák magukat. Azért dolgozik Szokolánéval együtt, mert a létük függ ettől. A felsőbbség álláspontja és együtt fognak dolgozni. ü z i, g; e t i István elvtárs t Ha van ellentét az valóban komoly dolog és nem lehet szó nélkül elmenni mellette. 1962 végén, a tanácsválasztások előtt éles volt az ellentét, többször foglalkoztunk mi is ezzel a prob­lémával. Eléggé nagy volt az ellentét Bagó elvtárs és Szokoláné között. Azonban a,; utóbbi időben nem tudok ilyen problémáról. Elgondolkodtató, hogy hogyan kerülhetett ez az ügy az ügyész­ségre a megyei pártszervek tudta nélkül. Ez ellentétben.van a K.B. idevonatkozó határozatával. A megyei tanács elnöke sem tu­dott róla. Az ilyen eljárással nem lehet egyetérteni. é m e t h Ferenc elvtárs : / ^ A Bagó ügyből nagyobb ügy kerekedett, mint amekkora. Ennek oka, hogy a sajtóban megjelent a cikk. A másik oka, hogy ebből kifo­lyólag a Minisztertanácsnál is felfigyeltek a dologra és külön vizsgalatot rendeltek el. Véleményem szerint ennek a tanulságai figyelemre méltóak, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nekünk védelmet kell nyújtani minden elvtársunknak, de a vezető emberek is csak akkor szolgálhatnak védelemre, ha maximálisan arra törekednek, hogy betartsák a törvényeket, a szabályokat. Bagó elvtárs pár éve részese volt egy nagy szabálytalanságnak, most pedig elkövetett egy kisebbet. Bagó elvtárs az újságíróval szemben pökhendi módon lépett fel. A vele való beszélgetés során kicsit kétségbe vonta a megyei pártbizottság tisztaságát is. Olyan kijelentést tett, hogy mit akarnak egy ilyen kis üggyel, amikor nagyobb dolgot is csinált a megyei pártbizottság titkára. Ez miatt megjárta a pártközpontot is ez az ügy. Az újságnál rám gondoltak és elsősorban ezért nem jöttek hozzánk, hanem elmentek a Központi' Bizottsághoz, hogy va­lami hiba lehet, ha ilyen nézetet vall a járási tanács elnöke. Ezt tisztáztuk. Bagó elvtárs védekezése megbotránkoztató volt. Milyen alapon hozza összefüggésbe ügyét bármelyik megyei titkárral? Ezen tul vagyunk, nem sértődtünk meg. De az ilyen védekezése átmenetileg bizalmatlanságot eredményezett. Egy tanulság, amit le kell vonni: szigorúbb gazdálkodást, fegyelmet kell megteremteni minden vonalon A másik dolog, amit figyelmet érdemel: néhány elnökkel az utóbbi időben baj volt az őszinteség terén, vagy szabálytalanság volt tapasztalható. Két hónapja került szóba a Mátyás ügy. Vagy itt van Király elvtárs szabálytalansága. Kővágó elvtárs félrevezette a megyei tanácsot az őszi munkák során. Meghamisított jelentést küldött.

Next

/
Thumbnails
Contents